Tudomány zöldövezet

Csecsemők sírását utánozza egy állatkerti madár

tracielouise / Getty Images
tracielouise / Getty Images

A pompás lantfarkúmadár különlegessége, hogy bizonyos hangokat kifejezetten jól képes utánozni. Echo, a sidney-i Taronga Állatkert példánya a közelmúltban arra jött rá, hogy miként imitálhatja a csecsemők sírását – írja a The Guardian. A jelenségről felvétel is készült.

Azt nem tudni, hogy a hétéves hím miként tökéletesítette a hangot, hiszen az állatkert a járvány miatt jelenleg zárva van. Leanne Golebiowski, az intézmény madárügyi felügyelője szerint Echo nagyjából egy éve kezdett el kísérletezni. „Csak feltételezni tudom, hogy a vendégeinktől tanulta” – mondta a szakember, hozzátéve, hogy az egyed a lezárások alatt sokat dolgozhatott képességén.

Golebiowski szerint a madár további két új hangot is megtanult, az egyik egy fúró, a másik pedig az állatkerti tűzjelző zaja, Echo még evakuálásra is felszólítja az embereket.

Dr. Alex Maisey, a La Trobe Egyetem munkatársa kiemelte, a pompás lantfarkúmadarak udvarlásuk során sokféle hangot imitálnak, ehhez pedig remek emlékezőképességre van szükségük. A hímeknek ugyanakkor saját énekük is van, amelyhez egyedi tánc is párosul.

Maisey szerint Echo több gyermek sírását is hallhatta. A szakember hozzátette, a vadon élő példányoknál nagyon ritka lehet, hogy emberi zajokat utánozzanak.

A hímek a párzási időszak alatt új hangokkal is próbálkoznak, hátha valamelyik felkelti a potenciális párok figyelmét. A hangutánzás a nőstényekre is jellemző, igaz, ők általában ragadozók zajait imitálják, így védve fészkeiket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik