Hartvik püspök a XI. század végén írta meg Szent István legendáját, amelyben külön kiemelte első királyunk, sőt a magyar nép kötődését Szűz Máriához.
„Az említett király pedig hívő volt, minden cselekedetét teljesen Istennek szentelte, fogadalom s felajánlás útján szüntelen imáiban magát s királyságát az Örökszűz Istenanya, Mária gyámsága alá helyezte, kinek tisztelete s dicsősége a magyarok közt oly nevezetes, hogy nyelvükön még e Szűz mennybevételének ünnepét is, tulajdonnevének hozzátétele nélkül, csak Úrnő napjának emlegetik.”
Máriának ajánlotta az országot
A legenda szerint Istvánt súlyos betegség döntötte le a lábáról, gyöngeség vett rajta erőt, ezt kihasználva pedig négy, szíve mélyén még „hitetlenségben tévelygő” nemes merényletet kísérelt meg ellene. Egyik este a sötétség leple alatt belopóztak a király hálójába, egyikük köpenye alá csupasz kardot rejtett, ám fegyver leesett és nagyot pendült a földön.
István felébredt, kérdezte, mi történt, mire a gyilkosságot vállaló nemes megtörve vetette magát elé, a lábát átkarolva bevallotta bűneit és kegyelemért könyörgött. kegyelmet kapott: a „bocsánatért esdeklőt el nem kergette, gonosztettét gondtalanul elejtette; végül a király parancsára felkutatott gyilkosokat elővezették, s ő fejükre törvényt mondva, méltó ítélettel sújtotta őket”.
Később láz vette le a lábáról, és maga is érezte, közeleg halálának napja. Magához hívta tehát az ország nagyjait, megtárgyalta velük, hogy kit válasszanak utódjául. Majd intette őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, szeressék az igazságot, gyakorolják a szeretetet és őrizzék a kereszténységet. Ezek után kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel:
Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom.
Közelgett Mária mennybemenetelének ünnepe, István pedig azért könyörgött, hogy e napon érje a halál, és ezt el is nyerte: „eljött hát az az áldott nap, melyet halála csakhamar még áldottabbá tett…”
Miért augusztus 20. az ünnep?
Szent István tehát 1038. augusztus 15-én hunyt el, ünnepét mégis augusztus 20-án tartjuk – ebben az a szokatlan, hogy a szentek ünnepe általában haláluk napjának dátumával kerül a naptárba, hiszen e nap valójában égi újjászületésük ünnepe. Nyilván ezt hangsúlyozta Hartvik is azzal, hogy amikor a király lehunyta a szemét, „nagy sírás támadt övéi közt, nagy öröm az angyalok közt…”
A ceremóniát a ceremóniát 1083. augusztus 15-ére tűzték ki, de a legenda szerint nem tudták elmozdítani a koporsót fedő követ. Próbálták erővel, háromnapos böjttel, míg egy Karitas nevű apácával isteni látomás közölte: mindaddig nem férhetnek hozzá a szent király testéhez, míg Magyarországon testvérviszály dúl.
László és unokatestvére, Salamon ugyanis hosszú ideje harcolt már a koronáért, utóbbi ekkoriban a később maga is szentté avatott király börtönében ült. Miután Salamon kezéről lehullt a bilincs, a sír is megnyílt.
Van azonban egy sokkal prózaibb magyarázat is. Augusztus 15. a legnagyobb Mária-ünnep, ezen a napon első királyunk a legjobb esetben is csak második lehetett volna a Szent Szűz mögött. Lászlóék célja pedig nem az volt, hogy valahogy beszorítsák a naptárba, hanem épp ellenkezőleg: igyekeztek jelentőségét minél inkább hangsúlyozni mind a magyarok, mind a külföld felé. Ezért kellett más időpontban oltárra emelni és követni a korabeli gyakorlatot, miszerint egy szent emléknapjára kínálkozó másik legjobb dátum, a szentté avatásának napja.
