Egy új vizsgálat alapján élete során annyit gyalogolt, hogy kétszer is körbejárhatta volna a Földet Kik, a több mint 17 ezer éve elpusztult gyapjas mamut – írja az MTI. Clément Bataille, az Ottawai Egyetem kutatója és munkatársai szerint tanulmányuk kiemeli az éghajlati átalakulás egyes fajokra gyakorolt hatását.
A szakértők egy 28 éves korában, mintegy 17 ezer éve, az alaszkai Brooks-hegyvonulattól északra elpusztult gyapjas mamut maradványait elemezték.
A közelben lévő Kikiakrorak-folyó után a példány a Kik nevet kapta.
A kutatók első alkalommal követték végig nagy részletességgel egy rég elpusztult állat vándorlását. A maradványok DNS-elemzése alapján kiderült, hogy a mamut hím volt, a csapat az 1,7 méteres agyarakon izotópos analízist végzett. Az agyarak a mamut élete során folyamatosan növekedtek, a naponta bővülő rétegek pedig olyan kémiai nyomokat tartalmaznak, melyek az állat mozgásáról árulkodnak.
Alaszkában igen váltakozó a stronciumizotóp aránya a növényekben és a talajban. A szakértők az agyarokra vonatkozó adatokat olyan izotóptérképekkel hasonlították össze, amelyet korábban mesterséges intelligencia segítségével, rágcsálók fogait felhasználva hoztak létre. Ennek köszönhetően modellezni tudták Kik lehetséges útjait. Az agyarban lévő oxigénizotópok arányát is vizsgáltak, ezzel olyan tényezőkre is következtetni lehetett, mint a környező levegő hőmérséklete az adott réteg formálódásakor.
Az eredmények alapján fiatal korában Kik a Yukon folyó medencéjének alsó részén barangolt, majd az általa megtett távolság 2-16 éves kora között jelentősen megnőtt. A kutatók szerint ekkor vélhetően egy csorda tagjaként vándorolt, ezután viszont megváltozott a mozgása. „Az az elméletünk, hogy ekkor kitették a matriarchális csordából, ami ebben a korban általában megtörténik a hím elefántokkal is” – mondta Bataille.
A példány mozgása Alaszka belső területei és a Brooks-hegység északi lankái között vélhetően a táplálékforrás évszakos változásait követte. Élete utolsó 18 hónapjában egy kisebb területen élt a Brooks-hegység északi részén. „Megsebesülhetett egy harcban vagy vándorlásai során, vagy akár meg is betegedhetett” – nyilatkozta Bataille. Az agyarban lévő nitrogén- és szénizotópok aránya alapján feltételezhető, hogy Kik a tél végén vagy tavasszal éhen halt.
A szakértők úgy vélik, hogy a klímaváltozás és az emberi tevékenység együttesen járulhatott hozzá a mamutok kihalásához. A melegedő éghajlat miatt zsugorodhatott, vagy részekre töredezhetett a mamutok élőhelye, az állatok ezért sokkal védtelenebbé váltak a vadászó emberekkel szemben.