Tudomány zöldövezet

Hawaii fókák zaklatásáért büntettek meg turistákat

Enrique Aguirre Aves / Getty Images
Enrique Aguirre Aves / Getty Images

Megbírságoltak egy turistát a Hawaii-szigeteken, mert megérintett egy védett barátfókát – írja az MTI. A tiltott cselekményről a közösségi médiára került fel egy videó, a hatóságok ennek alapján indítottak eljárást a nászúton lévő louisianai nő ellen. A felvételen az látható, hogy az állat a nő után kap, amikor az megérinti.

A vizsgálatot a Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) végezte, amely megállapította, hogy a nő megsértette a veszélyeztetett fajokról szóló törvényt. A Honolulu Star-Advertiser tudósítása szerint a nászutaspár bocsánatot kért a Kauai szigetén júniusban történt incidensért, és hangsúlyozta, hogy szeretik Hawaiit, nem akartak megbántani senkit.

Hawaii északnyugati szigetein körülbelül 1100, a főszigeteken 300 hawaii barátfóka él.

Egy helyi és egy szövetségi törvény is bűncselekménynek minősíti a fókák megérintését vagy zaklatását, amelyet 5 évig terjedő börtönnel és 50 ezer dollárig terjedő pénzbírsággal büntetnek.

Az emberek a felnőtt állatokat legfeljebb 15, a kölyköket nevelő anyákat pedig legfeljebb 45 méterre közelíthetik meg.

A NOAA 500 dollárra büntetett meg egy másik turistát is, mert hozzáért egy pihenő barátfókához. Az eset májusban történt Oahu szigetén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik