Miután 1961-ben Kennedy elnök drámai beszédben jelentette be, hogy az Egyesült Államok embert küld a Holdra, az is mindenki számára egyértelművé vált, hogy a két szuperhatalom a világűr meghódítását a hidegháború egy új frontjának tekinti, ahol összemérhetik erejüket. Arra viszont senki sem számított, hogy néhány éven belül egy harmadik szereplő is bejelentkezik a Hold, sőt a Mars meghódításáért folytatott versenyfutásba: Zambia.
Hinta és hordó: az afronauták kiképzése
A korábban Észak-Rodézia néven brit gyarmati uralom alatt álló ország 1964-ben nyerte el a függetlenséget, és Edward Makuka Nkoloso, a nem hivatalos zambiai Tudományos, Űrkutatási és Filozófiai Akadémia saját maga által kinevezett igazgatója már ebben az évben kijelentette, hogy Zambia bizony le fogja pipálni a két szuperhatalmat, és embert küld előbb a Holdra, majd a Marsra is. Nkoloso nem vesztegette az időt, a közeli településekről kiválogatott 12 űrhajóskadétot, és elkezdte az általa kidolgozott program szerint a kiképzésüket.
Az űrutazás, illetve a Föld légkörébe való visszatérés viszontagságait úgy szimulálták, hogy a reménybeli asztronautákat egy nagy olajoshordóban legurították egy domboldalról, a súlytalanság érzését pedig egy jókora kötélhinta segítségével ismertették meg velük, miközben napi több órát töltöttek erőnlétük különféle gyakorlatokkal történő fejlesztésével is. Nagyobb gondot jelentett, hogy miképpen is juttassák el az így felkészített „afronautákat” – ahogy Nkoloso nevezte embereit – a világűrbe. A program vezetője elgondolkodott egy hatalmas katapult vagy hinta építésén, de végül a hagyományosabb rakétameghajtás mellett döntött, és az érdeklődő újságíróknak be is mutatott egy néhány méter magas hengert, mint holdrakétájának prototípusát.
Érdeklődők pedig voltak bőven. A zambiai űrprogram kellemes kis színes hírt szolgáltatott világszerte, így Nkoloso elképzeléseiről részletes beszámolók is fennmaradtak. Godfrey Mwango, egy 21 éves fiatalember lett kiválasztva a holdra szállásra, míg egy 16 éves lány, Matha Mwamba lett volna az első ember a Marson, bár vele két macska, illetve egy keresztény hittérítő is elrepült volna a vörös bolygóra, előbbiek társaságként, illetve a marsi légkör belélegezhetőségének tesztelésére, utóbbi a marslakók keresztény hitre térítésének céljával tartott volna az expedícióval.
„Egyesek azt hiszik, őrült vagyok – jelentette ki Nkoloso egy riporternek. – De én fogok nevetni azon a napon, amikor kitűzzük Zambia zászlaját a Holdon.”
Amerika megelőzte Zambiát
A program vezetője azt is elárulta, hogy első repülőgépes utazása inspirálta a felhők, illetve a világűr meghódítására, viszont a rakétája működését firtató további kérdéseket azzal hárította el, hogy „senkiben nem bízhat egy ilyen fontos vállalkozás ügyében, bizonyos területeken jócskán az amerikaiak és a szovjetek előtt járunk”. Nkoloso szerteágazó tevékenységei mellett arra is talált időt, hogy a program anyagi támogatását kérő levelekkel bombázzon minden létező világszervezetet és kormányzatot, több millió, sőt milliárd dollárt kérve az UNESCO-tól, Izraeltől vagy éppen az Egyesült Arab Köztársaságtól – sikertelenül.
Valószínűleg nem okozunk nagy meglepetést azzal, ha eláruljuk, a zambiai űrprogram nem aratott átütő sikert. Nkoloso már 1965-ben arra panaszkodott, hogy emberei filmsztárnak képzelik magukat, és nem átallnak fizetést kérni.
– folytatta a nehézségek leírását, az anyagi problémákért pedig „a zambiai űrkutatók tudásától megrémült imperialista neokolonistákat” hibáztatta. A végső döfést a sikeres 1969-es amerikai holdra szállás jelentette, ezután maga Nkoloso is felhagyott az űrprogram erőltetésével, és 1989-es haláláig politikai pályán mozgott.
Nkolosónak természetesen igaza volt abban a tekintetben, hogy akkor és azóta is sokan kinevették őt és űrprogramját. A történetben viszont az az igazán lenyűgöző, hogy máig sem világos, ő maga komolyan vette-e ezt az egészet, vagy egy tökéletesen felépített, hatalmas tréfa volt-e a zambiai űrprogram. Ezt ma már lehetetlen teljes bizonyossággal eldönteni, ám a jelek inkább az utóbbi felé mutatnak. Nkoloso a második világháború idején a gyarmati haderőben szolgált, majd tanítóként dolgozott, később hosszú éveken át harcolt a függetlenségi mozgalomban, börtönben is ült, a függetlenség elérése után pedig több fontos tisztséget viselt.
Gúny lehetett az egész
Ismerői szerint rendkívül olvasott ember volt, aki ráadásul hajlamos volt egészen bizarr tréfákat kieszelni és végrehajtani, ha pedig magára öltött egy karaktert, akkor a szerepből egyszer sem kilépve, tökéletesen alakította azt.
Valószínűbb tehát, hogy Nkoloso Afrikából a különösen hatalmas összegeket felemésztő, az emberek mindennapi gondjain mit sem segítő űrversenyt akarta kigúnyolni „űrprogramja” elindításával. (A zambiai népmesék egyik visszatérő hőse is egy furfangos nyúl, aki rengeteg borsot tör a dzsungel királya címért vetélkedő hatalmasok, az elefánt és az oroszlán orra alá.) Az persze lehetséges, hogy a sok viszontagságon keresztülment Nkoloso ezúttal egy kicsit túl sokáig tartózkodott a szerepben, és már maga is elkezdte elhinni, amiket összehordott, ahogy az sem kizárt, hogy az egész történet csak egyfajta sajátos propagandaakció volt.
De olyan feltételezések is léteznek, hogy a sokaknak útban levő Nkoloso csak az életét akarta védeni az ismertséggel, illetve az asztronautáknak álcázott testőreivel. Mindenesetre Zambia első, 1991-ig hivatalban lévő, Nkolosot személyesen is jól ismerő elnöke, Kenneth Kaunda 2016-ban egy újságírói kérdésre nevetve válaszolta: „Az nem volt valóságos. Nkoloso nem volt igazi tudós. De sokszor csinált, nem is tudom, viccesnek nem mondanám, de dolgokat, amiben mások sok élvezetet találtak. Inkább szórakozás volt, mint bármi más.”
