Tudomány koronavírus

A babát is védheti a terhes nők mRNS-oltása

JACK GUEZ / AFP
JACK GUEZ / AFP

Új kutatási eredmények jelentek meg a terhes és szoptató nőkről a Journal of the American Medical Association szakfolyóiratban – írja az EurekAlerten megjelent sajtóközlemény. A Beth Israel Deaconess Orvosi Központ kutatóinak tanulmánya alátámasztja azt, hogy ennél a demográfiai csoportnál az mRNS-vakcinák (a Pfizer és a Moderna oltóanyaga) biztonságos és hatásos, sőt, még akár a születendő gyereknek is nyújthat némi védelmet.

A kutatás a terhes és szoptató anyák immunogenitását vizsgálták. Immunogenitáson az antigén immunválaszt kiváltó képességét értjük, azaz azt a tulajdonságát, hogy megindítja az antigénnel fajlagosan reagálni képes effektor sejtek, illetve ellenanyagok képződését. A kísérletben a Pfizerrel és Modernával beoltott terheseket és szoptató anyákat kutatták. Kiderült, hogy mindegyik vakcina okozott immunválaszt mindkét csoportban, és egy későbbi analízis azt is kiderítette, hogy az anya vakcinától termelődő antitestjei a köldökzsinóron keresztül átjutnak a magzatba is, illetve az anyatejjel is átvihetők.

Egyelőre nem tudni, hogy ez pontosan milyen védettséget jelent a babának, erre további vizsgálatok szükségesek.

A kutatásban nem találtak különbséget a terhes, a nem terhes, illetve a szoptató nők immunválasza között. A beoltottak szervezete antitesteket termelt a brit variáns (B.1.1.7) és a dél-afrikai variáns (B.1.351) ellen is. Az is kiderült, hogy a vakcina okozta immunválasz erősebb, mint a fertőzés okozta.

A szakértők szerint az eredményeik alátámasztják azt, hogy a terhes és szoptató anyákat is be kell oltani, tekintve, hogy számukra a koronavírus-fertőzés komoly komplikációkkal, akár vetéléssel is járhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik