Jurecska Laura környezetkémikus, az ELTE TTK Mikrobiológiai Tanszékének tudományos munkatársa a Másfélfokon mutatja be a hazai vizek mikroműanyag-szennyezettségét. A mikroműanyagok olyan 5 milliméternél kisebb darabkák, amelyeket vagy eleve ilyen méretben gyártanak, vagy nagyobb termékek roncsolódásával jönnek létre.
A mikroműanyagok egészségi hatásainak felmérése nem egyszerű az anyagok és a bevitel sokfélesége miatt, a WHO mindenesetre eddig öt vegyületre, az akrilamidre, az epiklórhidrinre, a 1,4-diklórbenzolra, a sztirolra és a vinil-kloridra javasolt határértéket az ivóvízben. Ezeknek az anyagoknak a jelenlétét már a vízhálózatba beépíthető termékek engedélyeztetése során vizsgálják.
Egy nemzetközi tanulmány szerint éves szinten 90 ezer mikroműanyag részecskét visz be a szervezetébe az, aki csak palackozott italokat fogyaszt. Ezzel szemben aki csak és kizárólag csapvizet iszik, csupán 4 ezer műanyag darabkát nyel le.
A mikroműanyagok nagy része ugyan a széklettel távozik a szervezetből, de a bennmaradó mintegy 10 százalék felszívódhat, valamint gyulladást okozhat az emésztőrendszerben. Általánosságban elmondható, hogy minél nagyobb a darabka, annál nagyobb eséllyel ürül ki.
Budapest nagyon szennyez
Osztrák vizsgálatok alapján a Duna által szállított mikroműanyag mennyisége évente 530-1500 tonnára becsülhető. A hazai helyzetről a Wessling Hungary Kft. által elvégzett 2018-as mérések eredményei alapján alkothatunk képet: a cég munkatársai két ponton, a főváros északi részén, a Megyeri híd fölött, illetve a déli szakaszon, a Csepeli Szabadkikötőnél vettek mintát a folyóból. Az előbbi helyen 45, az utóbbin 55 részecskét találtak 1 köbméter vízben.
Mivel a főváros ivóvize parti szűrésű kutakból kerül ki, gyakorlatilag a Duna vize az ivóvíz forrása. A folyó vize homokos, kavicsos vízáteresztő rétegeken halad át, melyet maguk a rétegek, illetve azok baktériumközösségei egyaránt tisztítanak. Emiatt a főváros ivóvízbázisa egyelőre nem tekinthető veszélyeztetettnek.
Bár Magyarországon a mikroműanyagok ivóvízben való előfordulására vonatkozó átfogó tanulmányt még nem publikáltak, a közegészégügyi szakemberek szerint nem kell aggódni a hazai helyzet miatt. Magyarországon ugyanis a közműves ivóvízellátás 94 százaléka felszín alatt vízbázisból származik, amely jóval kevésbé kitett a szennyezésnek.
A Felső-Tiszában elkeserítő a helyzet
Második legnagyobb folyónk, a Tisza vizében mért értékeket még nemzetközi szinten is jelentősnek ítélik a szakemberek. 2017-es adatok alapján a 300 mikrométernél nagyobb részecskék koncentrációja 4,9 darab per köbméter volt, a 15 és 300 mikrométer közé eső mikroműanyagok száma pedig 62,5 darab per köbméter
A probléma elsődleges forrása az ukrán és román oldalról érkező hulladék.
Nagyobb folyóink közül kiemelt figyelmet érdemel még a Rába vizének szennyezettsége. Három évvel ezelőtt itt 1 köbméter vízből 12,1 darab mikroműanyagot mutattak ki, amely naponta akár több mint 20,7 millió részecskét is jelenthet. Valamivel kedvezőbb a helyzet a Balaton és fő táplálója, a Zala esetében, ahol a köbméterenként mikroműanyag mennyisége 5-10 közötti. Az Ipolyban egy 2018-as vizsgálat során 1,7 darab részecskét észleltek 1 köbméter vízben.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatói által 2019-ben elvégzett vizsgálatok szerint a szennyvíztelepre érkező, befolyó szennyvíz literenként átlagosan 1794 darab részecskét tartalmaz, melynek közel 90 százalékát szálas műanyagok teszik ki. A tisztított szennyvíz 1 literében 221 darab műanyagrészecskét mutattak ki, vagyis a szennyvíztisztítás során a mikroműanyagok közel 88 százalékát tudták eltávolítani. Amit a szennyvízkezelés során eltávolítanak, az a szennyvíziszapba kerül. Az adatókból látható, hogy bár a hagyományos szennyvíztisztítási módszerek viszonylag jó hatásfokkal távolítják a mikroműanyagokat, a tisztítást követően visszamaradó mennyiség még mindig jelentős.
Jurecska Laura szerint fontos lenne, hogy minél előbb megvalósuljon egy átfogó felmérés, amelynek segítségével a szennyezettségi helyzetről nemcsak pillanatképet kaphatunk, hanem megismerhetjük az esetleges változásokat is. Az kijelenthető, hogy a hazai ivóvíz biztonságos, a benne kimutatható mikroműanyagok mennyisége még nem éri el a kockázatos mértéket.
