Tudomány zöldövezet

Szeméthegyet vettek ki a Tiszából

Az év eleji áradások rengeteg hulladékot sodortak a Tisza hazai szakaszára, ebből több mint 7 tonnányi fémet, üveget és műanyagot sikerült kiválogatni, és hulladéklerakókra szállítani.

A vízügy és civilek együttes munkájának köszönhetően az elmúlt hetekben összesen 22 tonna hulladékot termeltek ki a Felső-Tiszán. A vízügy hatodszor vetette be a magyar fejlesztésű, vásárosnaményi gépsort, amellyel a Tisza sodrásával érkező teljes hulladékmennyiség háromnegyedét sikerült megfogni – közölte a PET Kupa. Az elképesztő mennyiségű, főleg Ukrajnából érkező szemét eredetéről, az ellene vívott küzdelemről itt írtunk bővebben a Mi vagyunk Kárpátalja szemetese című cikkünkben.

Összefogás

A PET Kupa a folyóáradásokkal párhuzamosan januárban elsőként a Bodrogon kellett közbelépni, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság (ÉMVIZIG) és a PET Kupa összehangolt munkáját az önkormányzat, civilek és révészek is segítették.

A bodrogi árhullám után a Tisza tetőzésével munkába állt a vízügy speciális, az úszó szennyeződés feltartóztatására és kiemelésére kifejlesztett gépsora. Vásárosnaménynál a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG) már nemcsak ukrán, hanem tekintélyes mennyiségű román szennyeződést is kitermelt, amely a Szamoson keresztül érkezett.

A hulladék előválogatása a vásárosnaményi híd lábánál kiépített kármentesítési területen kezdődött el, ahol a vízügy választotta szét a főként uszadékfából álló szerves részt a szervetlen anyagoktól. A magas vízállás és a hideg időjárás okozta rendkívüli körülmények ellenére csaknem 2000 köbméternyi anyagot, 80 százalékban uszadékfát mozgattak meg.

60 százalékát újrahasznosítják

A PET Kupa akciócsoportja az így kitermelt és szétválasztott szervetlen anyagokat válogatta tovább különböző anyagfajtákra. A munka több meghosszabbított hétvégén zajlott, amelynek mérlege

3,3 tonna üveg, 160 kg fém és 3,8 tonna műanyag, olyan újrahasznosítható anyag, ami visszakerül a körforgásba.

“Világszinten is egyedülálló, hogy ilyen hatékony együttműködés valósuljon meg egy kormányzati szerv, civil szervezet, helybéliek és vállalkozások között. A folyó megtisztítása olyan cél, ami elsimítja az esetleges különbségeket, és mindenki a megoldásra koncentrál” – fogalmazott Molnár Attila Dávid, a PET Kupa társalapítója, a PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesület elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik