A keresztény világban a kezdetektől egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen a monogámia, ez alól az uralkodók sem képezhettek kivételt. Az más kérdés, hogy nyíltan vagy titokban hány szeretőt tartottak, de Isten színe előtt csakis egyetlen nővel köthették össze az életüket, aki a majdani trónörököst szülte. Újraházasodni csak a feleség halála vagy a házasság utólagos érvénytelenítése esetén lehetett.
Volt persze, hogy „bal kézről született gyereket” törvényesítettek, de ez csak a szabályt erősítő szükség szülte megoldásként vagy valamely politikai érdekcsoport ügyeskedése okán történhetett.
Ezzel szemben a sztyeppei nomádokról tudjuk, hogy jog szerint is több feleségük lehetett, amivel nyilván élt is mindenki, aki megtehette – XXI. századi értékrendünket a középkorba vetítve pedig ez még a kor európai szintjénél is elnyomóbb férfiuralmat feltételez, tökéletesen illik a kényúr kifejezés. A valóságban viszont ezek az asszonyok sokszor nagyobb hatalom birtokosai voltak, mint az európai királynők. És még Dzsingisz kánról, az egyik legkeményebb harcos hódítóról is kiderül, hogy
Dr. Uhrin Dorottya történésszel, az ELTE BTK Középkori Történeti Tanszék tudományos munkatársával, a középkori Mongólia szakértőjével beszélgettünk.
Megölte a féltestvérét
Mongol szokás szerint a leendő férj családja fizetett az aráért, akit ugyan tisztességes hozománnyal engedett el az apja, mégis: a nősüléshez vagyon kellett. Emiatt pedig elsősorban a nemeseknek adatott meg a több feleség, annyi, ahányat meg tudtak „venni”, illetve utána nyilván képesek voltak ellátni életük végéig. Az első asszony volt a fő feleség, tőle származott az örökös, ha nem szült fiút, akkor egy másik feleség vált a főfeleséggé és az ő fiai örökölték a birodalmat.
A szükségszerűen több gyermek között a trónutódlás elméletben nagyobb eséllyel vezethetett belviszályhoz, mint a monogám keresztény királyoknál, de a gyakorlatban nem igazán látunk különbséget. Végül itt is, ott is azé lett a hatalom, aki agilisebb, esetleg erőszakosabb volt, és több támogatót tudott maga mellé állítani. Ehhez pedig két fiú is elég, sőt még testvéreknek sem kell lenniük, elég példát találunk erre akár az Árpád-ház történetében is.
Dzsingiszről is feljegyezték a források, hogy egy horgászat után dühbe gurult, és saját kezével ölte meg az egyik féltestvérét
– mondja a 24.hu-nak Uhrin Dorottya.
A soknejűség tagadhatatlan előnye akkor válik igazán láthatóvá, ha az uralkodói házasságokra úgy tekintünk, mint amik valójában voltak: diplomáciai aktusok. A leigázott vagy szövetséges népek vezetői a kánhoz vagy valamely rokonához adták leányukat, ezzel pedig nemcsak saját hűségüket pecsételték meg, de az uralkodó támogatását is biztosították a maguk részére. Ebből a szempontból az európai királyfik és királylányok sem voltak különb helyzetben, gyakran nem voltak többek politikai eszköznél, a középkori uralkodói házasságok esetén ritkán beszélhetünk szerelemről.
Ledolgozta az asszony árát
Dzsingisz édesapja, Jiszügej bátor (a bátor nagyjából azt jelenti, hogy vitéz, katonai rang volt a mongoloknál) előkelő származású volt, de feltehetően nem túl vagyonos, egy kisebb szövetség vezetője. Így ő egy másik módszert választott: asszonyt rabolt magának. A mongol történeti művek szerint a nagykán későbbi édesanyja, Höelün épp egy másik férfival, fiatal férjével lovagolt, amikor Jiszügej rájuk rontott, és elragadta. Ő volt az első felesége, de később még szerzett magának más asszonyt is, akitől születtek gyermekei.
Az apa korai halála után (tatárok mérgezték meg) a család helyzete annyira rosszra fordult, hogy gyűjtögetniük, halászniuk, a fiúknak vadászniuk kellett a fennmaradásért. Egy ilyen alkalommal történt az említett testvérgyilkosság is.
E körülmények között az első számú örökös sem számított jó partinak, sőt. Egy másik nemzetségből számára kinézett lánnyal, a „ragyogó arcú, tüzes szemű” Börtével még gyermekkorukban eljegyezték őket, de csak úgy vehette el a lányt, hogy előtte szó szerint ledolgozta az árát a leendő apósnál. Börte lett a későbbi nagykánnak, annak az Ögödejnek az édesanyja, aki a „tatárjárással” írta be nevét többek között a magyar történelembe – jegyzi meg a történész, aki jelenleg A tatárjárás Magyarországon és a mongol hódítás eurázsiai következményei című projekten dolgozik.
Világok urát „leteremti” az anyja
A nomád nők tradicionális szerepe egészen más volt, mint Európában. A férj távollétében otthon az asszony volt az úr, nemcsak a jurta és az állatok gondját viselte, de gyakran ő igazgatta az egész nemzetséget. Sok nő hadjáratokra is elkísérte a férfiakat, az utánpótlás tagjaiként szervezték az ellátást, de nem egyszer maguk is harcba mentek.
A XIII. század közepén írt, A mongolok titkos története című mű tele van kemény, erős asszonyokkal, ennek Dzsingisz közvetlen környezetében is ékes példáit találjuk. A fiúk kiskorúsága miatt Jiszügej halála után hatalma ugyanis automatikusan Höelünre szállt, aki rögvest komoly problémával találta szemben magát: az addig férje által összefogott nép azonnal szétszéledt. Ő azonban nem habozott, a távozók után ment, és a „nép felét” visszatérésre bírta, ami időlegesen sikerült is.
Határozott asszony volt, még akkor is gondolkodás nélkül rápirított Dzsingiszre, amikor az már messze földön rettegett nagykán volt. A források alapján azonban Börte sem maradt el mögötte:
Egy alkalommal Dszingisz elhúzódó hadjáraton vett részt, sokáig »kimaradt«, a felesége futárt küldött utána, hogy most már ideje mielőbb hazafelé indulni. Minden mongolok kánja, akit a fél világ rettegett, valami ilyesmit reagált: »Nehéz lesz most a szemébe néznem. Veszekedés lesz, ahogy hazaérek«
– emeli ki a történész.
Egyik leánya, Temülün pedig harcosként vett részt a hadjáratokban, vitézsége a férfiak elismerését is kiváltotta, és egy város, Nisapúr sikeres ostroma után pedig maga végezte ki a foglyokat…
Várandósan tért haza
Börte volt a kán első, és „fő” felesége, vele töltötte a legtöbb időt. A források kilenc közös gyermekről számolnak be, közülük négy fiú, sorrendben: Dzsocsi, Csagatáj, Ögödej és Toluj. Dzsingisz 1227-es halála után birodalmát négyük között osztották fel, és azt követően is meglehetős önállósággal kormányozták a rájuk bízott területet (sőt, később ezek a területek teljesen önállósodtak is), hogy 1228-ban Ögödejt választották a mongolok nagykánjának.
Ő volt a legrátermettebb, illetve – bár ez a döntést talán közvetlenül nem is befolyásolta –, de az elsőszülött fogantatására árnyék vetült. Ahogy már Jiszügej esetén is utaltunk rá, a nőrablás mindennapos volt abban a világban, Börtét is elragadta egy merkit csapat, mikor már Dzsingisz felesége volt.
A kán elfogadta
Ez táplálja a 800 éves „pletykát”, miszerint nem a nagykán vér szerinti fia volt, hanem Börtét erőszak érhette fogsága idején. A történészek körében ma is vita övezi a fiú származását, de a kérdést behatóan vizsgáló mongol szakemberek egy része talán inkább arra hajlik, hogy akkoriban bizonyítottnak tekinthették Dzsingisz biológiai apaságát.
Érveiket Uhrin Dorottya is el tudja fogadni, azt legalábbis biztosnak tartja, hogy Dzsingisz fiának tekintette Dzsocsit, máskülönben nem kaphatott volna testvéreivel egyenlő részt a birodalomból. Azt, hogy valóban ki volt a biológiai apa, csak genetikai vizsgálatok dönthetnék el, de maradványok hiányában ez már lehetetlen.
Dzsocsi egyébként számunkra is jelentős szereplő, az ő fia volt ugyanis Batu kán, akinek a seregei 1241. április 11-12-én Muhinál megsemmisítő vereséget mértek a Magyar Királyság hadaira, hajszál híján IV. Béla király is odaveszett. A ma tatárjárásként ismert közvetlen veszedelem másfél éven belül elhárult, de hatására a magyar történelem egy egészen új irányt vett.
