Tudomány zöldövezet

Tömegesen gyilkolják a vadállatokat az utakon

Sompong Tokrajang / Getty Images
Sompong Tokrajang / Getty Images

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) szerint az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) munkatársainak mentorálásával mérik fel a vadállat-gázolásokkal kapcsolatos hazai helyzetet – írja az MTI. A projekt célja, hogy a szakemberek új megoldásokat találjanak a balesetek elkerülésére. A vizsgálatban egy kérdőiív kitöltésével lehet részt venni.

A citizen science, azaz lakossági tudományos kampányban Borza Sándor biológus, a Debreceni Egyetem PhD hallgatója arra kéri a résztvevőket, hogy osszák meg közúti tapasztalataikat, véleményüket, javaslataikat a vadbalesetekkel kapcsolatban. A kutató az ELKH Ökológiai Kutatóközpontban végez természetvédelmi vizsgálatokat a Kooperatív Doktori Program keretében.

Egy 2020-as publikáció alapján az európai utakon évente körülbelül 194 millió madarat 29 millió emlőst gázolnak el.

Egy másik tanulmány szerint évente több mint 400 millió gerinces állat pusztul el világszerte az utakon.

Kapcsolódó
Elképesztő természeti károk keletkeznek a magyar utakon
Az evolúció nem készítette fel az állatvilágot az autók jelentette veszélyre, évente több milliárd forintos kár keletkezik a magyar utakon.

A közutak fejlesztése iránt rendkívül nagy az igény, de annak is fontos szempontnak kell lennie, hogy a sűrűsödő úthálózat és a növekvő forgalom lehetőség szerint ne károsítsa az állatvilágot és a természetet. A kutatók a kitöltött kérdőívek és saját vizsgálati eredményeik segítségével javaslatokat dolgoznak ki a probléma kezelésére, melyekkel csökkenthető a természetvédelmi kár és az anyagi veszteség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik