A Római Birodalom bukása utáni káoszból a Frank Birodalom felemelkedése jelentett egyfajta kiutat Nyugat-Európában. A frankok katonai ereje mellett az állam hatalmának alapját képezte a tudomány és művészet fellendülése is, amelyet Karoling reneszánszként szokás emlegetni, és amely „túlélte” a birodalom IX. század közepi szétesését. A Karoling kori tudomány legfontosabb alakjaként Alcuint érdemes kiemelni, de az általa a tours-i apátságban létrehozott szellemi műhelyből több fontos teológus, tudós, művész is kikerült, akik jóval nagyobb körben terjesztették el az új eszméket.
Szellemi műhely
Szinte teljesen feledésbe merült például Hrabanus (más írásmódokkal Rabanus, esetleg Rhabanus) Maurus bencés szerzetes neve. Hrabanus Fuldában kezdte pályafutását, de tanulmányait Tours-ban, Alcuin irányításával fejezte be, a források szerint mesterétől kapta a Maurus nevet is, a VI. századi Szent Mór – Szent Benedek engedelmességéről és szorgalmáról híres tanítványa – után.
Tanulmányai végeztével visszatért Fuldába, ahol a szerzetesi iskola vezetőjeként az apátságot a kor egyik legjelentősebb szellemi műhelyévé és kódexmásoló központjává tette, innen azután tehetséges tudós-szerzetesek egész sora került ki a következő évtizedekben. Egy rövid kitérő után 822-től a fuldai kolostor főapátja lett, és egészen 842-ig töltötte be e tisztséget, amikor egy közeli kolostorba vonult vissza, hogy a nyugalmasabb környezetben irodalmi munkáira és a Szentírással kapcsolatos elmélkedéseire koncentrálhasson.
Germánia tanítója
Szervezői munkája mellett Hrabanus a középkor egyik legtermékenyebb szerzője is volt, ma több tucatnyi kiadott művét ismerjük, de rengeteg kézirata pihen különféle levéltárak mélyén. Munkássága gerincét teológiai munkái adták, de költőként is jelentős életművet hagyott hátra, ezek közül a leghíresebb De laudibus sanctae crucis című gyűjteménye. De Universo című alkotásában pedig arra tett kísérletet, hogy kora teljes tudását összegyűjtse.
A későbbi korokban Hrabanust német földön Praeceptor Germaniae, azaz „Germánia tanítója” néven is emlegették, nemcsak főapáti tevékenysége miatt, hanem azért is, mert szorgalmazta, hogy a papság német nyelven is prédikáljon. Ezzel párhuzamosan a Szentírás jobb megértése érdekében ösztönözte a görög nyelv oktatását, latin–német szószedete pedig fontos mérföldköve a német nyelv fejlődésének. Hrabanus 1165 éve, 856. február 4-én halt meg.
