Tudomány

Vonatok vitték a magyar gyerekeket felhizlalni

BTM-Kiscelli Múzeum. Ltsz.: 13602-29
BTM-Kiscelli Múzeum. Ltsz.: 13602-29
Az első világháború után 60 ezer magyar gyerek utazhatott nyugat-európai befogadócsaládokhoz az itthoni éhezés és nyomor elől. A legtöbben Hollandiában és Belgiumban tölthettek el négy hónapot, miközben testileg és lelkileg is regenerálódtak – a rendkívül pozitív tapasztalatokból pedig szárba szökkent a holland és a magyar nép barátsága.

A magyar történelemben meglehetősen ritkák azok a pillanatok, amikor egy „idegen” ország önszántából és önzetlenül nyújt segítő kezet, ebből pedig nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy szeretetteljes kapcsolat alakul ki a két nép között. Igaz, történelmi léptékkel mérve nem tartott sokáig, de pontosan ez történt az 1920-as években: a „gyermekmentő vonatokként” ismert akció azonban mára teljesen kikopott a köztudatból.

Az első világháború után mintegy 60 ezer magyar gyerek utazhatott nyugat-európai országokba – a túlnyomó többség Hollandiába és Belgiumba –, hogy kiszakadjanak a nyomorból, testileg és lelkileg is feltöltődhessenek. Tisztán humanitárius akció volt a fogadó ország lakosságának kezdeményezésére, jó tíz évig működött változó intenzitással.

Az első gyermekmentő vonat 1920. február 8-án indult a Keleti pályaudvarról. A 100. évforduló kapcsán jelent meg egy tanulmány a Trianon100 Kutatócsoport jóvoltából az Úton – Menekülés, mobilitás, integráció Közép-Európában és Magyarországon az első világháború után című kötetben, illetve ősszel nyílik a témát feldolgozó kiállítás is az ELTE Néderlandisztika Tanszéke és a Budapesti Történeti Múzeum rendezésében – a megnyitó a COVID miatt csúszott csaknem egy évet.

Hogyan kezdődött és működött a gyermekmentés Magyarországról? Mi köze ennek a vonatokhoz, és miként bontakozott ki a hollandok és a magyarok egymás iránti szeretete?

Dr. Réthelyi Orsolyát, az ELTE Néderlandisztika Tanszékének vezetőjét, a gyermekvonatokkal foglalkozó nemzetközi kutatócsoport koordinátorát, a kiállítás egyik kurátorát kérdeztük.

BTM-Kiscelli Múzeum. Ltsz.: 13156-28 A „gyermekvonattal” Hollandiába induló magyar gyermekek a Keleti pályaudvaron.

Emberek haltak éhen az utcán

Az első világháború és az Osztrák–Magyar Monarchia széthullása következtében hazánk kilátástalannak tűnő helyzetbe került. A politikai hatalom instabil volt, a szomszéd országok hadseregei egyre nagyobb területeket szakítottak el, leszerelő katonák és menekültek százezrei érkeztek a nyersanyag- és élelemhiánnyal küzdő, kivérzett országba. Gyors javulást a békeszerződés aláírása sem hozott, évekbe telt, mire a hétköznapi élet viszonyai normalizálódtak.

A háború után nem volt élelem, gyógyszer, ruha, tüzelő, emberek haltak éhen a nyílt utcán, az ellátási válság pedig a gyerekeket sújtotta a legkeményebben. Sok volt az árva, a félárva, akiknek édesapja hősi halált halt, vagy maga is ellátásra szorulva, élethosszig tartó sérülésekkel tért vissza a harctérről, az anyák reggeltől estig dolgoztak a napi betevő biztosításáért – már ha volt hol.

A Nemzetközi Vöröskereszt segélyakciókat indított, főleg az Egyesült Államokból, illetve a harcok során semlegesnek maradó országokból – például Hollandiából – érkeztek az adományok: ruháktól az orvosi felszereléseken át az élelmiszerekig. A logisztika azonban nehezen működött, a magyar kormányok legitimitási gondokkal küzdöttek, állandósult a honvédő háború, jó ideig még az ország trianoni területének nagyobb része is idegen megszállás alatt állt – itt írtunk erről részletesen.

Ebben a helyzetben merült fel Hollandiában, hogy a bizonytalan sorsú segélyszállítmányok helyett inkább fogadják be, és gondoskodjanak »helyben« a legkiszolgáltatottabbakról, a gyerekekről. A különböző vallási szervezetek még 1919 második felében meg is kezdték a befogadószülők toborzását

– mondja a 24.hu-nak Réthelyi Orsolya. Hozzáteszi: 1920-ban Nagy-Britannia, Svájc és Svédország, ’23-ban pedig Belgium is csatlakozott a gyermekmentő akcióhoz.

Éhező gyerekek, árvák, félárvák

A kezdeményezés nem volt előzmények nélküli, Hollandiában bevált, jól működő rendszer volt már erre kiépítve. A nagy világégésből kimaradó állam ugyanis a világháborúban egymillió belga menekültet – gyerekeket, felnőtteket, férfiakat és nőket vegyesen – fogadott be, a fegyvernyugvás után pedig német és osztrák gyerekek találtak ideiglenes „nevelőszülőkre”.

Magángyűjtemény A hágai tasmanstraati iskolában a „gyermekvonatos” magyar gyermekeknek szervezett iskola növendékei. A fényképen a magyar gyermekek és nevelőszüleik között látható egy magyar pap, valószínűleg dr. Knébel Miklós.

Rengeteg volt most is a jelentkező, a családok egyetlen aggodalma csak annyi volt, hogy míg a német nyelv közel áll a hollandhoz, addig a magyar gyerekekkel vélhetően nehéz lesz majd a kommunikáció.

Magyarországon is kedvező fogadtatásra talált az ötlet, az állam az Országos Gyermekvédő Ligát bízta meg a feladat lebonyolításával. Újsághirdetésekben, falragaszokon keresték a rászorulókat. Ma többen rekreációnak, üdültetésnek, nyaraltatásnak nevezik a programot – nem teljesen alaptalanul, de erről később –, holott a szó legszorosabb és legnemesebb értelmében véve humanitárius akció volt.

Alultáplált, éhezéstől legyengült gyerekek kaptak lehetőséget arra, hogy négy hónapra befogadó családokhoz utazzanak, akik feltáplálják és lelkileg is megpróbálják őket rendbe tenni. Hadi árvák, félárvák előnyt élveztek.

Eleinte feltétel volt a német nyelv ismerete, de hamar kiderült, mennyire életszerűtlen a nélkülöző, zömében a legalsó társadalmi réteg tagjaitól, főleg kisgyerekektől nyelvtudást megkövetelni. Az alsó korhatár 6, a felső 14 volt, de előbbi hamar módosult: idővel már két és fél éves gyerekek is utaztak.

Németalföld-Magyarország Kulturális Transzfer Kutatóközpont Az Országos Gyermekvédő Liga által kiadott szótár a Belgiumba küldött gyermekek részére.

Ahol csokiból van a kerítés

A krónikus betegségek szűrése viszont lényeges volt, főleg a tbc-től féltek, és ne feledjük, a spanyolnátha idején járunk. A rászorultsági és szigorú egészségügyi vizsgálat után a kiválasztottak megkapták a kiutazáshoz szükséges okmányt, valójában egy kézzel kitöltött fényképes füzetkét.

Kezdetben nem volt nagy tolongás, a szülők érthető módon nem szívesen engedték el a gyermekeiket, még akkor sem, ha nagy volt a szükség. Az 1919-es év második felének nagy káoszában magánszervezésben indult az első „próbavonat” Hollandiába, elég kevés utassal. Az első hivatalos szerelvény, ahogy már említettük, 1920. február 8-án hagyta el a fővárost 600, elsősorban budapesti gyermekkel – fiúkkal és lányokkal vegyesen.

Eredetileg januárra tervezték, de a kezdeti bizalmatlanság miatt nehezen jött össze a vonatot megtöltő létszám. A sajtóbeszámolók, a hazaküldött üzenetek, a pozitív tapasztalatok aztán jókora lendületet adtak a programnak.

Népszerűvé vált az akció, gyorsan terjedt a tejjel és mézzel folyó ország híre, a béke és nyugalom szigete, ahol csokiból van a kerítés

– idézi a szakember a korabeli sajtó és közvélemény lelkesedését.

Szívszorító belegondolni

Az alacsony útiköltséget, az egyszerű adminisztrációt és egyéb könnyítéseket államközi megállapodások rögzítették 1926-ig, ebben az évben indult útnak a 100. gyermekvonat ünnepélyes külsőségek közepette. A hivatalos akció ezt követően 1926–27-ben folyamatosan ért véget, amint a gyermekmentést bonyolító szervezetek egymás után függesztették fel tevékenységüket. Csakhogy rengeteg család annyira megszerette ápoltjait, hogy utána is rendszeresen, saját költségükön utaztatták ki őket a nyári szünetekben. Ezeket is a gyermekvédő liga intézte, és sokáig, egészen az 1930-as évek elejéig tartott. Ebből fakad a tévhit, hogy az egész csupán a nyaralásról szólt volna.

Németalföld-Magyarország Kulturális Transzfer Kutatóközpont Az Országos Gyermekvédő Liga Wesselényi utcai irodáját ábrázoló képeslap.

Egy bő évtized alatt körülbelül 60 ezer magyar gyerek töltött el legalább négy hónapot nyugaton: az Országos Gyermekvédő Liga adatai alapján a legtöbben Hollandiában (28,5 ezren), Belgiumban (21,5 ezren), valamint Svájcban (10 ezren).

Angliába csak egy vonat ment 603 fővel, míg Svédországba összesen 131 fő utazott. Nagyon mély kapcsolatok alakultak ki, a gyerekek körülbelül 10 százaléka (zömében árvák, félárvák) nevelőszüleinél maradt. Az örökbefogadás intézménye még nem létezett, minden megállapodás kérdése volt a gyerek gyámjával vagy vér szerinti szüleivel.

Nagyszerű lehetőség volt ez, de szívszorító belegondolni, ahogy egy anya lemond a gyermekéről csak azért, hogy jobb élete lehessen az új családban

– emeli ki Réthelyi Orsolya.

Az érintettek sikerrel beilleszkedtek, de a visszaemlékezések szerint sokukban, nyilván az életkortól függően, kisebb-nagyobb törést okozott, hogy – mint fogalmaztak – „lemondtak rólunk”, vagy „mégiscsak magyarok voltunk egy idegen országban, hiányzott az anyanyelvünk”.

Nagy volt a szerelem Magyarország iránt

Az akció mind a magyar, mind a befogadó fél részéről egyértelműen pozitív hozadékkal járt, a gyerekek közvetítésével a holland és magyar nép között kimondottan szívélyes, szeretetteli kapcsolat alakult ki. Itthon a sajtó Hollandia stabilitásáról, gazdagságáról, békéjéről cikkezett, a mai Városligeti fasort a holland királynő tiszteletére Vilma királynő útjának nevezték el. Megnövekedett érdeklődés övezte Hollandia történelmét, irodalmát és úgy általában mindennapi életét, történéseit.

A magyarok hálát éreztek, amiért a világháború és a Trianon jelentette katasztrófa után Hollandia baráti kezet nyújtott a politikailag és gazdaságilag is elszigetelt országnak. Az Atlanti-óceán partján is magyar műveket fordítottak, tehetősebb hollandok turistacélpontjává váltunk, megszerették hazánkat, vagy ahogy a szakember fogalmaz:

nagy volt a szerelem Magyarország iránt.

A történelem azonban hamarosan közbe szólt. Hitler hatalomra jutása után a két ország útjai egyre inkább elváltak, de a ’30-as években még megmaradtak az intenzív kapcsolatok, majd a II. világháború kitörésével minden egy csapásra véget ért.

Kiemelt kép: Hollandiából hazaérkező gyermekek a Keleti pályaudvaron (1921). A táblán látható szám a vonat azon kocsiját jelöli, melyen ezek a gyermekek utaztak 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik