Tudomány

Vizeletből is kimutatható lehet a prosztatarák

Getty Images
Getty Images

A Koreai Tudományos és Technológiai Intézet (Korea Institute of Science and Technology, KIST) kifejlesztett egy olyan, mesterséges intelligenciát felhasználó vizelettesztet, ami képes kimutatni a prosztatarákot száz százalékos pontossággal – írja az Eurekalerten megjelent sajtóközlemény. A kutatók a mesterséges intelligencia mellett elektromosjel-alapú ultrahangos bioszenzort használtak fel a projekthez.

A prosztatarák az egyik leggyakoribb daganatos betegség a férfiak esetében. Bár van rá vérteszt, ez csak 30 százalékos pontossággal dolgozik, így a betegek általában fájdalmas és felesleges biopszián és egyéb vizsgálatokon is átesnek. A koreai kutatók most egy teljesen noninvazív, száz százalékos pontossággal működő rendszert dolgoztak ki, ami vizeletmintából meg tudja állapítani, a tulajdonosa szenved-e prosztataráktól.

Mivel a rákra utaló faktorok száma a vizeletben alacsony, a bioszenzort először a kockázati csoportok meghatározására használták. A diagnosztikában nem csupán egyféle faktorra kezdték el fejleszteni a rendszert, hanem egyszerre többre is, így sikerült felmenni 90 százalékos hatékonyságig. Egyelőre összesen négy rákra utaló faktorral tudnak dolgozni, és a kutatóknak sikerült egy olyan, ultraszenzitív félvezető érzékelő rendszert kidolgozniuk, amely egyszerre mindegyiket tudja vizsgálni.

Ezután a mesterséges intelligencia találja meg az összefüggéseket közöttük. 

Végül a kutatás során 76 vizeletmintánál sikerült prosztatarákra utaló jeleket találni, a sikerességi ráta pedig majdnem 100 százalékos volt. A szakértők szerint a jövőben akár másfajta rákos betegségek diagnosztizálására is lehet majd használni a módszert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik