Wikipedia
Tudomány bbc history

Ő volt a leggyűlöltebb király

II. Fülöp spanyol király hosszú uralkodásának ideje egyszerre számít Spanyolország aranykorának, illetve a hanyatlás kezdetének. Halála idején pedig ő számított a kontinens talán leggyűlöltebb alakjának.

Az utókor hajlamos a történelmi személyiségeket – főképp az uralkodókat – a „jó” és a „rossz” leegyszerűsítő kategóriáiba besorolni. Ez természetesen szinte lehetetlen és főképp értelmetlen vállalkozás, ráadásul akadnak, akiknek az esetében különösen nehéz feladat. Közéjük tartozik II. Fülöp spanyol király is, aki 465 évvel ezelőtt lépett a trónra.

Megítélésének nehézségei főként abból adódnak, hogy hosszú uralkodásának ideje egyszerre számít Spanyolország aranykorának, illetve a hanyatlás kezdetének, amely világhatalmi központból az európai perifériára száműzte az Ibériai-félszigetet.

Nem tudott élni az erővel

Bírálói általában abból indulnak ki, hogy Fülöp tulajdonképpen egy kész birodalmat örökölt. Mint ismeretes, apja, V. Károly császár 1556-ban mondott le a trónról, Fülöpre hagyva spanyolországi, itáliai és németalföldi birtokait, illetve az ehhez tartozó, kiterjedt tengerentúli gyarmatbirodalmat is. A legtöbben zokszó nélkül fogadnának el egy ilyen apai örökséget, Fülöpnek viszont csalódást okozott, hogy Károly a császári címet és az osztrák birtokokat I. Ferdinánd kezébe adta, elkülönítve ezzel a család spanyol és osztrák ágát.

Kétségtelen, hogy Fülöp hatalma így is – kis túlzással – a fél világra kiterjedt, azonban uralkodása alatt „sikerült” háborút vesztenie a „rebellis” Németalföldön, a tengeri hatalomként korábban nem jegyzett Anglia ellen, és látható eredmények nélkül keveredett bele a francia trón öröklése körül kirobbant összecsapásokba is.

Miközben a gyarmatokról tonnaszámra ömlöttek a nemesfémek és más értékes árucikkek Spanyolországba, a birodalom folyamatosan csőd közelében volt, az alattvalók életét pedig újabb és újabb sarcok keserítették meg.

Wikipedia II. Fülöp

A leggyűlöltebb alak

Fülöp emlékére a legnagyobb árnyékot mégsem kül- vagy gazdaságpolitikai teljesítménye, hanem zsarnoki természete, bigott vallásossága és az inkvizíció támogatása vetette. Megkoronázása után ki sem tette a lábát Spanyolországból, az általa alapított madridi királyi székhelyén elzárkózva igyekezett a világbirodalom ügyeit igazgatni. Bírálói szerint merevsége, a szabályokhoz történő mániákus ragaszkodása és vallási fanatizmusa volt az, ami minden, országait megújító törekvést meghiúsított, ráadásul újabb és újabb, egész Európát Spanyolország ellen fordító konfliktusokat robbantott ki.

Halála idején Fülöp számított a kontinens talán leggyűlöltebb alakjának, akit nemcsak a protestáns területeken, de még a katolikus országokban is embertelen, despotikus szörnyetegként ismertek.

Egyes történészek szerint azonban ez inkább a hatékony protestáns propagandára vezethető vissza, mint Fülöp valódi természetére. A király nem sokat törődött azzal, mit gondol róla a külvilág: nem engedélyezte egyetlen udvari történetírónak sem, hogy megírja az életrajzát, és azt is elrendelte, hogy személyes iratait a halála után megsemmisítsék. Így aztán ellenvélemény nélkül terjedhetett el róla mindaz, amilyennek ellenségei látták.

A király pozitív oldala

Az eseményeket főként németalföldi és angol szemszögből feljegyző történetírók hajlamosak átsiklani Fülöp életművének e képbe nem illő részletein. A mindig is uralkodásra nevelt király már 13 évesen Milánó hercegségét irányította, és fokozatosan, de még mindig nagyon fiatalon vette át a birodalom kormányzását. Hihetetlen munkabírású, elképesztő műveltségű uralkodóként látott munkához. Az elhibázott gazdaságpolitikát és a hatalmas adósságok jelentős részét a bölcs uralkodóként emlegetett apjától örökölte, igaz, uralkodása alatt a helyzet valóban tovább romlott.

Miközben sok háborúból vesztesen került ki, a Lepantónál a földközi-tengeri iszlám előretörést megállító hajóhad derekát Fülöp flottája tette ki, és 1580-ra egyesítette az Ibériai-félszigetet is, ezzel egyben a portugál gyarmatbirodalmat is megszerezte országának. Valóban minden eszközzel harcolt a reformáció térnyerése ellen – és e küzdelme nagyrészt sikeresnek is bizonyult: Spanyolországban, sőt egész Dél-Európában szinte egyáltalán nem tudtak teret nyerni az új eszmék.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy Fülöp regnálását nem csupán hatalmi szempontból nevezik joggal a spanyol aranykornak. Az Itáliában a reneszánsz pezsgéssel megismerkedő Fülöp bőkezű mecénása volt számos kiemelkedő művésznek, uralkodásának lenyűgöző emléke a személyes irányításával épült királyi palotája, az Escorial.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.