Tudomány

Aludni megy a rák a kemoterápia alatt

Getty Images
Getty Images

A Kanadai Egészségügyi Kutatóintézetek által finanszírozott kutatásból kiderült: a ráksejtek veszélyhelyzet idején (például, amikor kemoterápiát alkalmaznak az orvosok) képesek „hibernálni”, azaz egy lassabb, kevesebb energiát felhasználó, lassabban osztódó állapotba kerülni. A tumorsejtek mindegyike képes erre, nem csak egy kis részük, és a külső fenyegetettség hatására hosszabb ideig képesek így maradni – olvasható az Eurekalerten közzétett sajtóközleményben.

A Cell tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a helyzetnek előnyei is vannak a betegre nézve: azok a terápiák, amelyek közvetlenül a rákos sejteket célozzák meg, és ebben a lassan osztódó, hibernált fázisban találják őket, megakadályozhatják, és drámaian lelassíthatják a tumor növekedését. A kutatást vezető Dr. Catherine O’Brien szerint elképesztő, hogy

a tumorok egyetlen élő szervezetként dolgoznak,

és képesek ebbe a lassan osztódó állapotba kerülni, hogy megóvják saját magukat. A szakértő a téli álmot alvó állatokhoz hasonlította a jelenséget, és a metaforát továbbgondolva felhívta arra a figyelmet, hogy az új rákterápiáknak ezeket az alvó medvéket kell targetálniuk, hogy még azelőtt ki lehessen őket pusztítani, hogy felébredjenek, és újra támadni kezdjenek.

Fontos megjegyezni, hogy a kutatások egyelőre csak sejttenyészeteken zajlottak, de ezeken tökéletesen meg lehetett figyelni, hogy amíg a kemoterápia tartott, a sejtek ebben a hibernált állapotban maradtak. A sejtek nagyon lassan osztódtak, az anyagcseréjüket a minimumra csökkentették, nagyon kevés energiát és tápanyagot igényeltek. Az állatvilágban ezt a téli álmot alvó állatok embrióinál is meg lehet figyelni: a hidegben ugyanez történik velük, és amikor a környezet megfelelővé válik, a fejlődés folyatatódik, mindenféle későbbi születési rendellenesség okozása nélkül.

Getty Images Limfociták támadják a rákos sejtet.

A szakértők szerint a ráksejtek képesek ellesni ezt az evolúciós védelmi mechanizmust, és a saját előnyükre fordítani. Érdekes, hogy ilyenkor – az állatok embrióihoz hasonlóan – a sejtek is bekapcsolják az autofágia folyamatát, vagyis a sejt önemésztő folyamata megkezdődik. A sejt az autofágia útján bontja le az elöregedett, sérült, hibás, funkcióját veszített, felesleges, káros vagy kóros makromolekuláit, organellumait – ilyen hibernált állapotban pedig a saját fehérjéit kezdi el lebontani, hogy valamiből mégis szerezzen energiát és tápanyagot. Ha a hibernált sejteket ilyenkor támadja egy rákterápiás módszer, az a biztos halálukat jelentheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik