Az ünnepi időszakban a barátoknak és a családtagoknak küldött üdvözlőlap szokása Nagy-Britanniában viktoriánus találmány, az első, kereskedelmi céllal kibocsátott képeslapot 1843-ban készítette Henry Cole. Az 1870-es évektől, a félpennys bélyegek bevezetését követően jóval többen engedhették meg maguknak, hogy a postára bízzák leveleiket, ami fellendítette az üdvözlőlapgyártást. A XIX. századi üdvözlőkártyák számos példánya maradt fenn a brit könyvtárakban őrzött emlékkönyvek lapjai között.
A kedves karácsonyi üzenetek mellett – amelyek közül sok határozottan világi jellegű volt – nem egy képeslap baljóslatú, olykor rosszindulatú üzenetet hordozott. Van olyan példány, amely döglött vörösbegyet ábrázol, vagy gyermeket, akit teáskannában forralnak, vagy bohócot, amint egy rendőr mögé lopakodva fenékbe akarja szúrni egy izzó piszkavassal, vagy gonosz küllemű hóembert. Valószínűleg semmi mással nem kívánhatnánk boldogabb karácsonyt, mint a társát késsel ledöfő békával, aki elszalad a megölt áldozata pénzével. Hogy mi volt az üzenet?
Legyen boldog a karácsonyod, nem úgy, mint ennek a szerencsétlen kétéltűnek.
Micsoda szerencsétlenség!
A múltban a karácsony a babonák ideje is volt, és úgy gondolták, hogy ebben az időszakban számos szerencsétlenség leselkedik az emberre. A vörösbegyre, például, manapság legtöbben a télidő kedves jelképeként tekintenek, sok képeslap dísze, de az 1850-es években Gloucestershire-ben néhányan rettegve fogadták az ilyen képeslapokat. A rettegés abból a széles körben elterjedt meggyőződésből fakadt, hogy egy vadmadár megjelenése a házban közelgő halált jelent a családban.
Ugyanígy, ha – a karácsony kivételével – bármikor magyalt hoztak a házba, azt a halál előhírnökének tekintették, és még a karácsonyi időszakban is elégették, vagy ünnepélyesen megszabadultak tőle az ünnep végeztével.
A XIX. század elején úgy vélték, szerencsétlenséget hoz, ha karácsony napján tűz hagyja el a házat, ami azt jelentette, hogy a gyufa elterjedése előtt a szomszédok nem oszthatták meg egymással a lángot, hogy begyújthassák a fát vagy meggyújthassák a gyertyákat. Komoly sértésnek számított tüzet kérni a szomszédtól.
Gonosz lelkek
A Szent Miklósról szóló azon regényes történetek, melyek szerint a szent leereszkedik a kéményen, hogy ajándékokat helyezzen el a harisnyákban, először a XIX. században jelentek meg az Egyesült Államokban. Csakhogy ez a gonosz szellemekkel kapcsolatos korábbi hagyományokból ered. A kémény az európai folklórban mindenhol a természetfelettivel áll kapcsolatban: a jó és rossz szándékú erők itt juthatnak be a házba.
Görögországban és Szerbiában például a Kallikantzaroi avagy karácsonyi manók – akik a hiedelem szerint az év nagy részén a föld alatt élnek – a karácsony 12 napja alatt feljönnek a felszínre, lecsúsznak a kéményen, hogy mindent tönkretegyenek. Annak érdekében, hogy megakadályozzák a gonosz szellemek kéményen való behatolását a házba, karácsonyi fatörzzsel gyújtottak be az ünnepek alatt, és
Varázslatos cipőtöltögető
A cipők nemcsak elriasztották a gonosz szellemeket, de a mostanában szokásos harisnyák előhírnökei is voltak, ezekbe tették a karácsonyi ajándékokat, Szent Miklóst korábbi ábrázolásain a kéményen át bedobott aranypénzekkel társították. A XVI. században Németalföldön ez vezetett ahhoz a hagyományhoz, hogy a gyerekek Szent Miklós ünnepének előestéjén a kandallóra helyezték a cipőiket, és amikor reggel felébredtek, ajándékokkal és édességekkel telve találták azokat.
Az olasz folklórban egy Befana nevű öregasszony (a „karácsonyi boszorkány”) hozott ajándékokat a gyerekeknek vízkereszt (január 6.) előestéjén, a tűzhelyen hagyott cipőkbe. Ezek a korábbi, kéménnyel kapcsolatos hagyományok minden kétséget kizáróan a bevándorlók segítségével kerültek az Egyesült Államokba.
Erőszakkitörések
A karácsony gyakran legalább annyira összefonódott az erőszakkal és a lázadással, mint a javak megosztásával és a gondoskodással. Az angol polgárháború alatt Oliver Cromwell és a puritánok meg akarták szüntetni az általuk „pápista babonának” tartott karácsonyt Angliában, egy parlamenti rendelet 1647 júniusában büntetéssel fenyegetett mindenkit, aki megüli az ünnepet. A tilalom nem minden városnegyedben sült el jól, 1647 decemberében Canterbury sok polgára ellenszegült és lázadást szított az utcákon.
A Canterbury karácsony: avagy A Canterburyben karácsony utolsó napján lezajlott felkelés igaz története című röpirat leírja, hogy a lázongók kifosztották azokat a boltokat, amelyek nyitva tartottak ezen a szent napon. A város polgármesterét, tanácsnokait és a városi őrséget megtámadták, a bírót leütötték, a feje
rettenetesen betört, és csak Isten kegyelméből nem loccsant ki az agyveleje.
Amerikában 1776-ban a függetlenségi háború korai időszakában a lázadó milícia őrizte a Fort Ticonderogába, New York államba vezető tengerparti utat. A térségben erős volt az osztályok és kultúrák közötti rivalizálás, amit súlyosbított a hidegből és a téli sötétségből fakadó unalom. A karácsony napján osztott extra alkohol hatására elszabadultak az indulatok, és a katonák éhes kutyákként ugrottak egymásnak. Egy nemrég felfedezett beszámolóban fennmaradt, hogy a „puskákkal, bajonettekkel és kardokkal felfegyverkezett pennsylvaniai katonák erőszakkal betörtek a [massachusettsi] tisztek és a katonák sátraiba és kunyhóiba, sokakat ruhátlanul kirángattak az ajtó elé, megverték, majd kirabolták és kifosztották őket”.
Ünnepi szerencse
Kéményekben sokszor találnak befalazott leleteket vagy azt, ami megakadt a kürtőben. A szerencse az egyik legérdekesebb dokumentumtípussal ajándékozott meg bennünket: a gyermekek Karácsony apónak írott leveleivel, a történészek számára nagy örömet jelentenek az ilyen leletek. „Egy babát kérek, és egy csuklyás esőkabátot meg egy pár kesztyűt és egy karamellás almát és egy arany pennyt és egy ezüst hatpennyst és egy hosszú karamellás cukrot”, írta egy szuszra Alfred és Hannah Howard 1911-ben, majd bedobták a levelet a tűzbe. A levél lángra kapott, majd felkapta a huzat és egy biztonságos kis peremre sodorta a család dublini házának kéményében.
Az ilyen levelek azért varázslatosak, mert nem csupán a tárgyak listájáról tudósítanak, hanem a gyerekek vágyairól és félelmeiről is.
Répát mindenhez!
A világháborúk alatt, amikor bevezették a jegyrendszert, és nagyon beszűkültek a Brit Birodalom ellátási vonalai, a fényűző karácsonyi ünnepség csak vágyálom maradt, ezért egyéb hozzávalókat kellett használni. A sárgarépát különösen nagyra értékelték sokoldalúsága és kiadós volta miatt, olyannyira, hogy a második világháború idején kiadtak egy gazdaságos, sárgarépa alapú ételeket tartalmazó receptkönyvet, amelyben többek között a répaleves, sós répafalatkák, répakrokett és „háború és béke puding” is szerepelt.
Először az első világháború idején, Kanadában készítettek alternatív karácsonyi pudingot – a „háború és béke pudingba” répa került aszalt gyümölcsök helyett. Ez lisztből, zsemlemorzsából, faggyúból, reszelt nyers krumpliból és répából készült a vegyes aszalt gyümölcsök és a fűszerek híján – és persze a szeszes italok is hiánycikknek számítottak. Az étel annyira népszerű lett, hogy sokan nem is tértek vissza a gazdagabb puding fogyasztására.
