Wikipedia
Tudomány bbc history

Túl messzire ment a román Vasgárda

Az 1927-ben, Corneliu Zelea Codreanu alapította Szent Mihály Arkangyal Légió szélsőjobboldali mozgalom, illetve annak később létrehozott katonai szárnya, a Vasgárda az 1930-as években fontos szerepet játszott a román belpolitikai életben. Ugyan a király, illetve a mérsékelt politikusok általában elítélték a Codreanu hirdette szélsőséges ideológiát, a zsidók és a kommunisták elleni erőszakot, illetve a Hitler hatalomra kerülése után a német orientációt propagáló nézeteket, a Vasgárda jelentette fenyegetést viszont felhasználták a politikai játszmákban.

Igaz ugyan, hogy a szervezetet többször betiltották, ám új neveken minden különösebb nehézség nélkül folytathatta tevékenységét ugyanazokkal a vezetőkkel (ekkor már az egész mozgalmat a köznyelvben Vasgárda néven emlegették, a tagok pedig magukat gyakran légionáriusoknak nevezték).

Megölték a vezetőket

Pedig a Vasgárda többször is messze átlépte a törvényesség kereteit. Miután 1933-ban Ion G. Duca miniszterelnök betiltotta a szervezet működését, az egyik légionárius szervezet tagjai a nyílt utcán hajtottak végre sikeres merényletet ellene. Bár az elkövetőket elfogták és bebörtönözték, a Vasgárda tovább működhetett, és ugyanez történt 1936-ban is, amikor Mihail Stelescut, a gárda Codreanuval régóta rivalizáló és nem sokkal korábban a nyílt szakítás mellett döntő alvezérét végezték ki, majd darabolták fel egy kórházban a légionáriusok.

Mindennek ellenére a szervezet 1937-ben újra elindulhatott a választásokon, ahol a harmadik legtöbb szavazatot szerezte, alig lemaradva a mérsékelt jobboldal vezető erejétől, a Parasztpárttól. A választások eredménye teljes patthelyzetet hozott, és ezt II. Károly király 1938 februárjában arra használta fel, hogy feloszlassa a pártokat, és királydiktatúrát vezessen be. Ekkor végre fellépett a Vasgárda ellen is, Codreanut és több vezető légionáriust letartóztatták és hosszú börtönbüntetésekre ítélték.

Wikipedia A Vasgárda vonulása Bukarestben, 1940-ben.

Aztán amikor a király egy 1938. novemberi, Hitlerrel folytatott megbeszélése után úgy értelmezte az elhangzottakat (pontosan nem tudjuk, mit mondott a náci vezér), hogy a Führer levette a kezét Codreanuról, a Vasgárda alapítóját több társával együtt november 30-án, „szökési kísérlet közben” agyonlőtték. De ez sem jelentette a gárda végét, sőt. A vezetésért folytatott belharcokból a Codreanunál is erőszakosabb Horia Sima került ki, aki újabb véres akciókat szervezett, majd Németországba menekült, ahol Hitler „talonba tette”, arra számítva, hogy később még felhasználhatja.

Véres leszámolás

Így is történt. A második bécsi döntésbe belebukott nemcsak a román kormány, hanem a király is, aki helyett Ion Antonescu, az államcsínyt végrehajtó tábornok az uralkodó fiát, I. Mihályt ültette a trónra. A váltás egyúttal németbarát külpolitikai fordulatot is jelentett, Sima pedig berlini közbenjárásra hazatérhetett, sőt miniszteri széket is kapott az új kormányban. Antonescu és Sima szeptemberben aztán közösen hajtott végre újabb puccsot, előbbi ezután immár Conducătorként (vezér) irányította az országot.

Sima és a gárdisták azonban nem viselték jól, hogy egyértelműen Antonescu és a hadsereg mögé szorultak a sorban, és különösen nehezményezték, hogy a Conducător – szerintük – kesztyűs kézzel bánt a Codreanuék kivégzéséért felelősnek kikiáltottakkal, akiknek többségét ugyan letartóztatták, de statáriális eljárás helyett „rendes” perek vártak rájuk. A halogatást megelégelve a gárdisták 80 évvel ezelőtt, 1940. november 27-én hajnalban betörtek a főváros melletti jilavai börtönbe, ahol éppen Codreanu hamvainak exhumálása zajlott.

A támadók rövid úton végeztek 65 politikai fogollyal, majd az egész országban hajtóvadászatot indítottak vélt vagy valós ellenségeik ellen, tucatjával gyilkolva meg azokat, akik a halállistáikon szerepeltek.

A gyilkolászás januárra aztán hatalomátvételi kísérletbe torkollt, ezt viszont Antonescu német jóváhagyással és segítséggel rövid, de véres harcok után elfojtotta. Sima úja Németországba menekült, ahol a háború végéig hiába várta, hogy Hitlernek újra szüksége legyen rá. A vezetők menekülése, halála vagy bebörtönzése után a közgárdisták többségét Antonescu 1941-től a szovjet frontra vezényelte, ahol gondoskodott róla, hogy bőségesen legyen alkalmuk életüket áldozni a haza ügyéért. Ugyan a román kiugrás után a németekben felmerült a lehetőség, hogy Simát újra hazaküldjék, de végül erre nem került sor.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.