Manapság egy-egy ismerősünk úti képeinek végignézése megtiszteltetés helyett olykor inkább kényelmetlen kötelesség, a fotográfia korának hajnalán azonban a távoli tájakon készült felvételek szinte egy idegen világra nyíló kapuként működtek, sőt még tudományos értékük is lehetett. Így volt ez annak a fotóalbumnak az esetében is, amelyet alkotója, Rosti Pál 1859-ben adományozott a Nemzeti Múzeumnak. Ez az első ilyen munka, amely a kutatók tudomása szerint hazánkban készült.
Humboldt inspirálta
Az 1830-ban született Rosti Pál (eredetileg nemesi származásához illő módon, Rostynak írta a nevét, később viszont áttért a „közönséges” verzióra) már igen ifjú korában is változatos érdeklődési körrel rendelkezett, természettudományokat tanult, egyúttal nagy zenerajongó is volt, maga is számos hangszeren játszott, nem mellesleg több nyelvet is elsajátított. 18 évesen már közhivatalnokként dolgozott, de a szabadságharc kitörése után nem tudott az íróasztal mögött maradni, hanem a Károly huszárezred katonájaként harcolt a császári csapatok ellen.
Világos után sógora, Trefort Ágoston segítségével előbb Münchenbe, majd Párizsba emigrált, és miközben jó barátságba került Liszt Ferenccel, kémiai tanulmányokat is folytatott, a francia fővárosban pedig hazánk fiai közül az elsők között ismerkedett meg a fotográfia eljárásával. A híres földrajztudós és utazó, Alexander von Humboldt munkájától inspirálva úgy döntött, bejárja az amerikai kontinenst, és útján – nem visszarettenve attól, hogy a korabeli berendezések és maguk a fényérzékeny lemezek jókora súlyú poggyásszal nehezítik a mozgását – fotográfiákat is fog készíteni a néhány évtizeddel korábban Humboldt által végigjárt helyszíneken.
Fényrajz útján előállított képek
1856-tól két évig utazott, Észak-Amerikából eljutott Kubába, Venezuelába és Mexikóba is, sokszor hihetetlen nehézségeket leküzdve. A fényképezés mellett naplót is vezetett, részletesen megörökítve az általa bejárt tájak földrajzi, társadalmi sajátosságait. Európába visszatérve albumot állított össze képeiből, a 45 kiválogatott felvételt tartalmazó kötetből egy példányt személyesen adott át az idős Humboldtnak, egy másikat pedig Magyarországra hazatérése után a Nemzeti Múzeumnak adományozott.
Nézetem szerint a földismeret terjesztésére alig van hathatósabb eszköz, mintha jellemző, hű rajzok által a különböző éghajlatok egyes tájairól, városairól, építményekről, növényekről (…) világos képeket nyújthatunk. Vándorlásom egyik fő feladatául tekintém eszerint az ilynemű képeknek a fényrajz útján való előállítását. S midőn 1859. február 26-án hazámba visszatértemkor, ebbeli fáradozásaim eredményét, több évi utazásom folytán készített fényképeim gyűjtemenyét (…) a magyar nemzeti múzeumnak volt szerencsém átnyújthatni: azon reménnyel kecsegtettem magamat, hogy legczélszerűbb utat követtem azon óhajtásom teljesítésére, miszerint utazásaim eredményét (…) közhasznúvá is tegyem
– írta.
Később Úti emlékezetek Amerikából címmel útleírását is kiadta, ebben helyet kapott néhány fénykép, amelyekkel ily módon a nagyközönség is megismerkedhetett. A szakértők szerint Rosti képei e korban nemcsak Magyarországon, de az egész világon is egyedülállóak voltak, minőségük még mai szemmel is kiválónak mondható. Rostit 1861-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta, de ő továbbra se nyughatott, a következő évben egy társával elcsónakázott Rotterdamtól Budapestig, Dunapentelén letelepedve ritka rózsákból álló gyűjteményt hozott létre, népszerűsítette a vízi sportot, szervezte Liszt hazai koncertjeit. Nagyon fiatalon, mindössze 44 évesen vitte el egy súlyos betegség, de rá aztán igazán nem lehetett azt mondani, hogy nem élt teljes életet.
