Tudomány

Előkelő viking temetőre bukkantak

Különleges viking lelőhelyre bukkantak a délkelet-norvégiai Gjellestadnál – írja a Live Science. A földradarral folytatott elemzés során egy hajósírt, egy csarnokot és egy templomot is észleltek a felszín alatt. A leletek a 19. századi mezőgazdasági munkák miatt kerültek a föld alá.

A hajót még 2018-ban fedezték fel, azóta újabb eredmények születtek a lelőhelynél. A szakértők összesen 13 struktúrát találtak, egyes objektumok 30 méter szélesek. A lelőhely egy korábban feltárt, nagyjából 1500 éves vaskori halomtól nem messze található.

Mivel a hajó a szénizotópos elemzés alapján a 9. századból származik, úgy tűnik, hogy a területet évszázadokon át használták az emberek.

A környéken már 2017-ben előkerült egy arany dísz, a kutatók már ekkor gyanakodtak, hogy Gjellestad jelentősége a véltnél nagyobb lehetett. A hasonló tárgyakat gyakran temették el előkelő személyekkel együtt a vaskorban.

Gjellestadnál nyughelyeket, illetve épületek, köztük egy templom és egy csarnok maradványait is azonosították. Lars Gustavsen, a Norvég Örökségvédelmi Intézet munkatársa szerint biztosan egyedül a hajósír datálható a viking korra. Az egész lelőhelyet figyelembe véve ugyanakkor megállapítható, hogy a területen az elit pazar és gondosan megtervezett temetkezési rituálékat tartott hatalma reprezentálása érdekében.

Viking halomsírok Svédországban. Fotó: Henrik Landfors / Getty Images

A lelőhely egyik különlegessége a hajósír. Bár a vikingek gyakran temették el halottaikat 12 méternél rövidebb csónakokban, a helyi hajó 20 méternél is hosszabb, így kivételesnek számít. 2020 augusztusában egyébként nagyobb állatok csontjait is megtalálták a helyszínen, szakértők úgy gondolják, hogy ezek olyan állatoktól származnak, amelyeket a temetések során áldoztak fel.

A kutatók azt tervezik, hogy folytatják Gjellestad vizsgálatát, hiszen a felszín alatt további izgalmas maradványok várhatnak felfedezésre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik