A SARS-CoV2 okozta pandémia kitörése óta számtalan helyen és alkalommal hallhattuk, olvashattuk, miszerint jelenlegi életmódunk, a természet pusztítása közvetlenül járult hozzá az új koronavírus megjelenéséhez. Sőt, ha az emberiség nem hajt végre alapvető változtatásokat, a jövőben még gyakrabban alakulnak ki akár még a mostaninál is durvább világjárványok. A laikus számára, valljuk be, mindez elég távoli, ködös és megfoghatatlan jóslat, főleg a COVID-19 tombolása és az európai terror viharában.
Pedig a kérdésben komoly előrelépés történt a napokban azzal, hogy megjelent az ENSZ égisze alatt működő IPBES által szervezett, a biodiverzitás csökkenése és a világjárványok összefüggéseit elemző jelentés, amely nemcsak legmagasabb szakértői szinten erősíti meg a fentieket, hanem konkrét javaslatokat is megfogalmaz arról, miként vethetünk véget a járványok korának. A mintegy 100 oldalas tanulmány 22, a világ élvonalába tartozó tudós munkája, akik számos érintett területet képviselve jutottak egy nevezőre.
Köztük Dr. Földvári Gábor szakértőként, valamint Dr. Török Katalin szervezőként működött közre, mindketten az ELKH Ökológiai Kutatóközpontjának (ELKH ÖK) munkatársai.
Erről kérdeztük Földvári Gábor biológust, az ELKH ÖK Evolúciótudományi Intézetének tudományos főmunkatársát. Magyarázatot adunk arra is, az IPBES riportját miért neveztük a legmagasabb szakértői szintnek.
Erdőirtás, kapibara és kullancs
Érdemes azzal kezdeni, hogyan kapcsolódik a természetpusztítás a járványokhoz. A komoly pandémiát okozó kórokozók szinte kivétel nélkül zoonotikus eredetűek, vagyis állatokból jutnak emberekbe, mégpedig jellemzően nagy biológiai sokféleséget mutató tájakon. Mint mondjuk egy dél-amerikai esőerdőrész, amit felégetnek azért, hogy cukornádültetvényt létesítsenek a helyén.
A természetpusztítás soha nem 100 százalékos már csak azért sem, mert az élőhelyükről kiszorított állatok egy része visszajár az ültetvényre, és egyre gyakrabban jelenik meg emberi településeken is
– magyarázza Földvári Gábor.
Esetünkben a kapibara, más néven vízidisznó, a Föld legnagyobb termetű rágcsálója kifejezett lelkesedéssel használja ki a cukornád és/vagy az ember közelsége jelentette tápláléktöbbletet. Komoly veszélyt nem is ő, hanem gyakori parazitája, egy kullancsfaj jelent, amely egy Rickettsia baktériumot terjeszt– ez pedig embereknél a nagy mortalitású brazíliai foltos láz okozója.
Számos egyéb példát hozhatunk még arra, az ember természetbe való behatolása, az élőhelyek eltűnése hogyan szaporítja találkozásainkat a legkülönfélébb vadállatokkal. A szakértői jelentés azt is leszögezi:
Említhetjük a mezőgazdaság térnyerését, a városiasodást, a koronavírus kapcsán nagy figyelmet kapó állatpiacokat, a vadkereskedelmet (például bozóthús), ám a lényeg, hogy mára egészen bizonyosra vehetjük: a brutális beavatkozások, az ökológiai egyensúly megbontása végső soron azt eredményezi, hogy emberek fognak meghalni egyre nagyobb számban.
Több mint másfél millió ismeretlen vírus
Az állati kórokozók elképesztően könnyen és gyorsan átugorhatnak emberekre, szerencsétlen esetben minimális „találkozás” is elég. Ma már tudjuk például, hogy a HIV rokonai a XX. század elején léptek át fajunkra, úgy, hogy néhány férfi Afrikában főemlősökre vadászott: fertőzött volt az elejtett majom, a vére pedig valamilyen seben keresztül emberbe került.
A zoonotikus eredetű pandémia kialakulásának rémisztően egyszerű folyamatát Földvári Gábor egy erdőtűzhöz hasonlítja. Balul sikerült vadászattal, fertőzött kullanccsal, vagy akár félig főtt denevér, cibetmacska elfogyasztásával a vírus meglépi a gazdaváltást – mint amikor valaki égő gyufát dob el a száraz erdőben.
Az egyszeri fertőzésből helyi járvány, úgynevezett endémia alakul ki, ahogy a tűz elkezd terjedni az aljnövényzetben. Majd mivel ma már napi szinten is emberek milliói utaznak keresztül-kasul a világban, hamar az egész erdő lángra kap, azaz kialakul a pandémia. Remek tűzoltóink vannak kiváló felszereléssel, de ha már az erdőtűz tombol, késő. Ezért azt kell felderítenünk, mikor és hol dobják el azt a bizonyos égő gyufát.
Csak az összehasonlítás kedvéért: a zoonotikus vírusokból eddig összesen mintegy kétezret sikerült azonosítani. Az összes vírus feltérképezése, „minden szál gyufa nyomon követése” tehát nyilvánvaló képtelenség, de erre nincs is szükség. A leszármazástan segít fókuszálni a kutatást azokra a csoportokra, amelyek nagyobb kockázatot jelentenek, pontosabban azokra a vírusokra, amelyek, vagy amelyek rokonai okoztak már bajt a történelem folyamán.
Ehhez teremt alapot az aktív magyar részvétellel kidolgozott, úgynevezett DAMA-protokoll, írtunk róla már részletesebben a Sunyi vírusok Magyarországon is robbanhatnak című cikkünkben. Ennek és hasonló prevenciós programoknak a megvalósításához kezdetben extra források lennének szükségesek a terep- és laboratóriumi vizsgálatok végzéséhez. Azonban – miként erre a jelentés is kitér – ez körülbelül századrésze annak az árnak, amit a világjárvány okozta károkért kell megfizetnünk az emberi szenvedésen és haláleseteken felül.
Szemléletváltás és proaktív fellépés
A járványok megelőzésének első és nagyon fontos lépése tehát a felderítés, amihez viszont át kell kapcsolni a gondolkodásmódunkat, legyen szó kutatókról, járványügyi szakemberekről, de mindenekelőtt a döntéshozókról.
Az új koronavírus ellenében tűzoltás folyik, az igazán komoly előrelépés az lesz, ha sikerül proaktívan fellépni, a lángokat ott megfogni, ahol kialakultak. Ne legyenek illúzióink, hasonló járványok bármikor beindulhatnak akár egymással párhuzamosan is
– fogalmaz a biológus.
Hozzáteszi, eljött tehát az ideje, hogy végre változtassunk a gondolkozásmódunkon és az életmódunkon: az új valóságunk, a járványok kora nem csupán a távoli trópusokon élők vagy a nagyhatalmak, vezetők bűne. Mindannyiunkon múlik a változás, hiszen a nyugati igények és a nem fenntartható fogyasztásunk miatt vadásznak vagy tenyésztenek vadon élő állatokat, vonnak be egyre több területet mezőgazdasági művelés vagy bányászat alá pont azokon a területeken, ahol nagy a biológiai sokféleség.
A megoldás érdekében meg kell ismerni többek között, hogy az egyes, veszélyesnek ítélt vírusok milyen fajokra jellemzőek, miként és milyen körülmények között terjednek, hogyan tudnak emberre átlépni. Ebből jöhetnek aztán a gyakorlati lépések, mindig adott helyzethez alkalmazkodva, ilyen lehet a denevér és más magas rizikójú fajok élelmiszerként való kereskedelmének betiltása. De ilyen például a trópusi területeken dolgozó útépítők, favágók, magyarán a rizikócsoportba tartozó személyek fokozott egészségügyi ellenőrzése is.
Az IPBES ajánlása szerint kormányközi prevenciós panel létrehozására lenne szükség, amely régiónként határozná meg a veszélyeket és a megelőzés lehetőségeit. Ez a kormányközi testület tudna tudományos információt gyűjteni, és figyelmeztetni a jövőbeli járványokra vonatkozóan, intézkedéseket javasolni a kormányok számára a megelőzés céljából. Ahogy a klímavédelemben a szennyező fizet elvét alkalmazva bevezették a szén-dioxidkvótát, egyezménybe foglalhatnák, hogy a pandémiás szempontból rizikós tevékenységet folytatók forintosítható módon járuljanak hozzá a járványok megelőzéséhez.
A közvéleményt meg kell győzni arról, hogy a túlfogyasztás, az erdőirtás rendkívül káros, világjárványok kialakulásához vezet, de a szemléletváltás ebben az esetben pusztán alulról szerveződve nem igazán működik. Földvári Gábor kiemeli, felülről induló szabályozásra is szükség van: ha a mezőgazdaság és az ipar érdekeltté válik a terjeszkedés, a természetpusztítás mértékének csökkentésében, akkor van esély leszámolni a járványok korával.
Kiemelt kép: Sean Gallup / Getty Images
