Egy 1607-ben elhalálozott, Erzsébet kori iskolamester és orvos szerint az éjszakai alvás megfelelő mennyisége létfontosságú az ember fizikai és szellemi egészségének fenntartásához. Az 1580-as években írt munkájában az ókori görögök bölcsességéből kiindulva arra jutott, hogy „legfeljebb hét, nyolc vagy kilenc óra huzamos alvás” elegendő a legtöbb egészséges felnőttnek – ennél több már veszélyt jelenthet a szervezetre.
Az átlagosan hét-nyolc órányi alvás ajánlása kultúrákon és korokon átívelően bevettnek számított, de a forrásokból arra következtethetünk, abban a kérdésben, hogy erre mikor, hány részletben és milyen módon kerítsenek sort az emberek, már komoly változatosság mutatkozott. A modern kor előtt például számos közösségben az úgynevezett szegmentált alvás számított a normálisnak:
A szigorú vallási közösségekben, például kolostorokban élőknél pedig az alvási ritmus is az imádságok előírt ritmusát követte.
Nehézséget jelent, hogy ugyan elméleti szinten sokat olvashatunk a különböző korok alvási szokásairól, arról nagyon kevés információnk van, hogy valójában mennyit is aludtak az egyes emberek. Az ágyban töltött időt feltehetően ugyanúgy saját egyéni megszokásaik, preferenciáik és lehetőségeik határozták meg, mint manapság a miénket.
Kiemelt képünk illusztráció, Albert Anker (1831–1910) festménye: Alvó lány egy fapadon. Forrás: Wikipedia
