Tudomány

Kilenc embert ölt meg a londoni sörcunami

A mai London központjának főutcáján, a Tottenham Court Roadon 1810-ben épült fel a brit főváros egyik legnagyobb sörgyára, a Meux and Company Brewery üzeme The Horse Shoe néven. A legnagyobb, 6,7 méter magas tartályában 610 ezer liternyi erjesztett barna sört tároltak.

Másfél millió liter sör

Egy nap aztán, egészen pontosan 1814. október 17-én a hatalmas fa „hordó” egyik vaspántja megadta magát, egy órával később az egész tartály meghasadt – eleveníti fel a történteket a Múlt-kor.hu.

A nagy mennyiségű, erjedésben lévő forró ital egy pillanat alatt kiszabadult, több tartályt is megrongálva hatalmas „sörcunamiként” tört ki:

a gyár kőkerítését már csaknem 1,5 millió liternyi sör törte át.

A több méter magas hullám elöntötte a környező utcákat, két ház azonnal összedőlt, az egyik romjai alatt két gyermek vesztette életét. Elöntötte a pincelakásokat is, az egyikben épp egy kétéves kisfiú holtteste fölött virrasztottak, mind megfulladtak, és meghalt egy tizenéves csapos lány is, akire a szökőár rászakította egy kocsma tetejét. Nyolc ember halt meg ezen a napon.

A The Horse Shoe sörfőzde. Forrás: Wikipedia

A kilencedik halott

A londoniak minden szempontból próbálták menteni a menthetőt. Százak indultak mindenféle edényekkel felfogni a drága italt, míg mások nem gondoltak a holnappal, úgy ahogy volt itták a sört, ami térdig ért az utcákon. Ebből adódott a kilencedik áldozat: egy ember másnap alkoholmérgezésben halt meg.

A bíróság nem állapított meg emberi mulasztást, a katasztrófa után a fából készült tartályokat fokozatosan felváltották a betonból készült tárolók. A The Horse Shoe Breweryt pedig 1922-ben lebontották, ma színház áll a helyén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik