Tudomány

A plakkos foltok oka a bőrön – amit a pikkelysömörről vagy pszoriázisról tudni kell

A pikkelysömör vagy pszoriázis egy krónikus, nem fertőző, meglehetősen gyakori bőrbetegség, amellyel világszerte mintegy 100 millió ember él együtt. A betegség nemtől és kortól függetlenül sokakat érint, az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján az egyes országokban a lakosság 0,09-11,43 százalékánál mutatták már ki – Magyarországon az arány 2 százalék körül mozog.

A pikkelysömör hatására a bőrön jellemzően száraz, vörösödő, fájó, elszarusodó, plakkos foltok alakulnak ki. Egy igen sokoldalú betegségről van szó, mely változatos formában jelenhet meg, a plakkos foltok lehetnek kisebbek, nagyobb foltokká is összeállhatnak, de akár az egész testet is beboríthatják. A betegség akár ízületi problémákkal is járhat. A pszoriázisnek számos típusa van, jelentkezhet például a végtagokon, a törzsön, a fejbőrön, a körmökön, de akár a hónaljban is. A szakorvosi vizsgálat során a bőrt is megvizsgálják, és akár mintákat is vehetnek a plakkokból a mikroszkópos elemzéshez. A betegség korai felismerése igen fontos, hiszen nagyban segítheti a kezelést.

A pszoriázis pontos okai nem ismertek, a kezelési lehetőségek folyamatosan fejlődnek és bár a betegség nem szüntethető meg, de sikeresen kezelhető, akár hosszútávú tünetmenteség érhető el.

A számos kezelési lehetőség közül a szakorvos a beteg számára legelőnyösebb kezelést tudja felajánlani.

A kezelések többségével a tünetek jól kezelhetőek és számos esetben akár a háziorvos is biztosítani tudja a megfelelő kezelést, a közepesen súlyos vagy súlyos esetekben azonban a sikeres kezelés kulcsa a személyre szabott terápia, melyet a kifejezetten erre specializálódott pszoriázis centrumokban kaphatnak meg a betegek. A kezelés során a legfőbb cél az, hogy a betegek bőre a lehető leghosszabb ideig tünetmentes vagy majdnem tünetmentes maradjon.

A pikkelysömör élethosszon át fennálló betegség. Az optimális kezelési stratégiát a bőrtünetek kiterjedése, elhelyezkedése, jellege, illetve az egyéb kísérő tünetek, így a köröm vagy ízületek érintettsége alapján a kezelőorvos személyre szabottan tervezi meg. A terápiára különböző külső kezelések, gyógyszerek, injekciók, illetve fényterápiás eljárások állnak rendelkezésre.

Kezelése

A kezelést a betegség súlyossága, a páciens egyéb tulajdonságai, például életkora, illetve az érintett bőrfelület alapján határozzák meg. Eleinte a többség helyileg alkalmazandó krémet, kenőcsöt, habot vagy gélt kap, melyek általában D-vitamin analógokat, szteroidokat, ditranolt vagy retinoidokat tartalmaznak – a fejbőrt érintő pszoriázis esetén sampont is gyakran felírnak. A helyi kezelések eredménye jellemzően hetekkel később jelentkezik, igaz, sokaknak már ezek, az enyhe és közepesen súlyos esetek kezelésére használt módszerek is elegendőek. Ha a helyi készítmények nem bizonyulnak hatékonynak, egyre erősebb módszerek felé fordulnak az orvosok.

A következő kezelési lehetőség a fényterápia, egy ilyen eljárás során a bőrt az ultraibolya sugárzás egy bizonyos tartományának teszik ki. Az ilyen terápiákat már jellemzően kórházakban és speciális központokban, bőrgyógyász segítségével folytatják. A kezelés alkalmanként néhány percet vehet igénybe, a betegnek viszont heti több alkalommal, akár közel két hónapon át is járnia kell a terápiára. A fototerápia hatékonyságát jelentősen növelheti, ha egyéb kezelésekkel is kombinálják.

Amennyiben a fentiek nem nyújtanak megoldást,  speciális tablettákra, kapszulákra, injekciókra vagy infúziókra, esetleg ezek kombinációjára is szükség lehet. Az egyénre szabott kezelési tervnek megfelelően biológiai kezelést is alkalmazhatnak, ezen terápiás eljárásokkal az elmúlt években komoly áttörést sikerült elérni a pikkelysömör kezelésében. A biológiai terápiák lényege, hogy célzottan gátolják az immunválasz egyes elemeit egy adott gyulladást keltő anyaghoz kötődve. A módszer igen hatékony terápiás eszközt jelenthet azoknak, akiknél a tüneteket hagyományos eljárásokkal nem lehet csökkenteni.

A gyógyszeres terápiák során jelentkező esetleges mellékhatások elkerülése érdekében kiemelten fontos az alapos diagnózis, illetve az átfogó kórtörténeti vizsgálat.

Egyes betegek szerint bizonyos alternatív gyógymódok, például az aloékivonat használata szintén enyhíthetik a tüneteket. Fontos azonban kiemelni, hogy a hasonló megoldások előtt mindenképp konzultálni kell a kezelőorvossal. További segítséget jelenthet a betegeknek az életmódváltás – ebben szintén érdemes a szakember javaslatira hallgatni.

Szponzorált tartalom

A pszoriázis napjainkban minden eddiginél hatékonyabban kezelhető. Keresse fel a 9 Pszoriázis Centrum egyikét, ahol tapasztalt szakorvosok lesznek a segítségére.

További információ: pikkelysomor.mpke.hu.

A cikk Janssen támogatásával készült.

 

Kiemelt kép: GettyImages

Olvasói sztorik