42 napnyi menekülés után fogták be az M49-es számú, sokak által csak Papillonnak (Pillangónak) nevezett medvét – írja az IFLScience. A Papillon Henri Charrière-re, illetve világhírű regényére utal: a részben önéletrajzi ihletésű mű egy Francia Guyanában fogva tartott rab csodás szökéseit mutatja be.
Az európai barna medve az olaszországi Trento régió egyik lezárt területéről szökött meg július 27-én.
Mivel Papillon 289 napig tartó első útja során több haszonállatot is megölt, a hatóságok már a kilövésével is számoltak, végül azonban élve sikerült befogni. Ezúttal csak 42 napig bírta, elfogása után visszaszállították korábbi otthonába.
![Elfogták Európa legkeresettebb medvéjét 1](https://s.24.hu/app/uploads/2020/09/gettyimages-1216284233-e1599662202849-1024x576.jpg)
A WWF Olaszország szerint a hasonló szabadságvággyal rendelkező állatokat nem lenne szabad elkapni. A szervezetnél úgy gondolják, hogy a példány nem fenyegette a térség lakóit, ezért szabadon engedhetnék, és folyamatosan vizsgálhatnák mozgását. A helyi média beszámolói alapján ugyanakkor M49 többször is lakott területre tévedt, és potenciális veszélyt jelentett az emberekre.