Tudomány

Elkezdődött a delfinmészárlás Japánban

Megkezdődött az éves delfin- és bálnavadászat Japánban, a szeptembertől márciusig tartó vadászati szezon előkészítésekor a várható tiltakozások ellen intézkedéseket hoztak. Taidzsiban, ahol a legtöbb delfint fogják ki az országban. a kisebb hajókat a hatóságok leállítják, a drónokat betiltották. A vadászat idején a rendőrség fokozott ellenőrzést végez – tudósít az MTI.

Taidzsiban forgatták egyébként az Oscar-díjjal is jutalmazott Az öböl című filmet, amely megismertette a világgal a térségben zajló évenkénti öldöklést.

Élve és halva

Állatvédők szerint a vadászat elleni állandó kritikának van hatása, ugyanis:

Az elmúlt 18 évben a leölt delfinek és kisméretű bálnák száma 93 százalékkal csökkent

– mondta Sandra Altherr, a Pro Wildlife szakértője. Az állatvédő szervezet évek óta követeli a japán delfinvadászat betiltását, még akkor is, ha azóta más országokban, például Peruban, Nigériában, Brazíliában vagy Indiában ennél jóval több delfint vadásznak le.

A taidzsi vadászat azért is jövedelmező, mert fiatal állatokat is kifognak, melyeket delfináriumok vásárolnak meg. Miközben a megölt delfinek száma erősen visszaesett Japánban, Taidzsiban egyre több delfint és kisebb bálnát fognak ki élve: 2011-ben csak 35 állatot, 2018-ban azonban már 241-et. Több ezer dollárért adják el őket elsősorban Kínába, Törökországba és Thaiföldre.

Mészárlás

A vadászat során a halászok egy kis öbölbe terelik az állatokat úgy, hogy tengerbe helyezett fémrudakat kalapáccsal verve megbénítják a delfinek tájékozódási képességét. A legszebb példányokat kiválasztják a delfináriumok számára, a többit egy szomszédos öbölben lemészárolják.

A hivatalos kommunikáció szerint a delfinvadászat a taidzsi emberek számára nélkülözhetetlen a megélhetésük szempontjából, a legtöbb japán azonban alig eszik bálna- vagy delfinhúst. A kritikusok a hús ólommal és szerves klórvegyületekkel való súlyos terheltségére hívják fel a figyelmet.

A japán bálnavadászok három évtizednyi kényszerpihenő után azonban tavaly nyáron ismét kifuthattak a vízre, hogy kereskedelmi célú bálnavadászatra induljanak.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Christophe SIMON / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik