Szerb Antal 1936-ban járta be Olaszország egy részét, s bár útinaplójában nem írt a Rómában eltöltött napjairól, a következő évben megjelent Utas és holdvilágban már megemlíti, hogy járt a Collegium Hungaricumban, s ott megismerkedett egy fiatal, 27. életévében járó „kis magyar szobrásszal”. „A szobrász – fogalmaz Szerb regénybeli alteregója – gyalog jött Drezdából Rómába, a Via Flaminián jött be, azon az úton, amelyről gimnazista korában megtanulta, hogy ott vonultak be mindig észak felől a győzelmes idegenek. Azután ide ért fel az első este, a Gianicolóra. Megvárta, amíg a parkból mindenkit kikergetnek, és bezárják a kaput. Akkor átmászott a falon, és ott aludt egy bokorban, Róma fölött, lábánál a Város. Hajnalban felkelt, levetkőzött és megfürdött az Acqua Paola medencéjében, a klasszikus vizekben. Így vonul be Rómába egy hódító. A kis szobrászból talán nem lesz semmi, örök éhezés talán a sorsa és ki tudja, mi. És mégis hódító, csak a hadserege hiányzik, ’csak jószerencse, semmi más’. Az életútja mégis felfelé menő út, ha el is pusztul felfelé menet.”
Gyalog a világnak
Tóth Imre – ismertebb nevén Amerigo Tot – sorsa még egy ideig valóban az éhezés volt, életútja azonban egyértelműen felfelé, a magas régióba vezetett. Kalandos ifjúsága és szerfelett színes felnőttkora volt – írásunkban inkább ennek néhány állomását villantjuk fel, s nem szólunk arról, ami nevét a magyar kultúra legjelesebbjei közé emelte, vagyis a művészi pályájáról.
Bár érettségije nem volt, a későbbi Iparművészeti Főiskolán tanult rajzot, s kapcsolatba került Kassák Lajos avantgardista iskolájával, ahonnan rövid út vezetett el az aktivista, azt is mondhatnánk, anarchista csoportokhoz. Egy szélsőjobbosokkal való utcai verekedés után letartóztatták, s három hónapra elítélték. A gyűjtőfogházból szabadulva megtudta, hogy elfogadták egy korábbi pályázatát, és 1931-től ösztöndíjat nyert a dessaui Bauhausba.
Gyalog vágott neki a világnak, s útba ejtette Párizst is. 1932 októberében hagyta ott az iskolát, és 23 életévével Hamburgban beállt tengerésznek. „Hajósinas voltam, utolsó szög a hajón… – mondta el magáról. – Érintettem Schwinemündét, Kronstadtot, Helsinkit, az Aaland-szigeteket, Stockholmot…” Közben meg-megállt ezekben a városokban, hogy „Kronstadtban nőkkel ismerkedjem meg, akik tetszettek nekem, hogy Helsinki utcáin meggyújtsam a lámpákat még besötétedés előtt…”
Ejtőernyős katona
Néhány hónap után visszatért Berlinbe, ahol Otto Dix fogadta be drezdai iskolájába. 1933 februárjában azonban a nácik Dixet és a tanítványok közül őt is letartóztatták. Zwickauba internálták, ahonnan sikerült megszöknie, s ekkor indult Rómába, ahová 1933 júniusában érkezett meg. Több hónapi tengődés után a Collegium Hungaricumban kapott ösztöndíjat, s egészen 1936-ig ott is lakott – Szerb Antal még éppen elcsípte a vele való találkozást.
Művészi pályája szépen ívelt felfelé, díjakat és megrendeléseket nyert el. Olaszország háborús kiugrása után a németek megszállta északi országrészben rekedt, de átszökött a fronton, és csatlakozott a fegyveres ellenálláshoz. Ejtőernyős kiképzést kapott – több bevetésben is részt vett –, majd összekötő volt a parancsnokság és a partizánok között. Egyik felettese az a legendás Alessandro Pertini volt, aki 1978 és 1985 között, egyetlen szocialista politikusként az Olasz Köztársaság államelnöke volt.
Autóversenyző és színész
A háború után is csapongott a legkülönfélébb tevékenységek között: megpróbálkozott az autóversenyzéssel, belekóstolt a szigonnyal való vadászatba, sőt néhány évig egy kisebb kerámiagyárat is eligazgatott. A Termini pályaudvar frízeire vetett pillantáskor találkozhattak sokan a keze munkájával, de ugyancsak milliókra tehető azoknak a száma, akik markáns vonásait, jellegzetesen széles mosolyát a mozivásznon és a képernyőkön láthatták.
Többször vállalt epizodista filmszerepet – például a Legszebb feleségben (1970), a legtöbben azonban A keresztapa II-ben (1974) láthatták, itt a valóságban is létezett hideg tekintetű bérgyilkos, Corleone testőrének, Bussettának a szerepében, Al Pacino oldalán feszített. Igazi énjéhez azonban sokkal közelebb állt az a szerep, amelyben a Gian Luigi Polidoro rendezte Satyriconban habzsolta az életet (a kevésbé ismert Petronius-feldolgozást Fellini híres botrányfilmjében azonos évben, 1969-ben mutatták be).
Kiemelt Kép: Fortepan /Szalay Zoltán
