Tudomány zöldövezet

Ez okozhatja az elefántok titokzatos pusztulását

Hónapok óta tömegesen pusztulnak az elefántok a botswanai Okavango-deltánál, a szakértők egyelőre nem értik a jelenség okát. Bár a tetemekből begyűjtött minták laboratóriumi elemzése még nem ért véget, az eddigi eredmények alapján úgy tűnik, természetes toxinok állnak az esemény hátterében – írja a ScienceAlert.

Értetlenül nézik a szakértők, ahogy tömegesen pusztulnak az elefántok
Május óta már több mint négyszáz elefánt tetemét találták meg Botswanában.

Botswanában él a világ legnagyobb, mintegy 130 ezer egyedet számláló elefántpopulációja. Március óta több száz példány pusztult el, és bár a természetvédők már korábban felhívták a figyelmet a problémára, a hivatalos vizsgálat csak lassan indult meg.

Cyril Taolo, a botswanai vadvédelemért és nemzeti parkokért felelős hivatal feje azt nyilatkozta, egyelőre az adatok nem perdöntőek, és további elemzésekre lesz szükség.

A szakértő ugyanakkor hozzátette, az előzetes eredmények alapján természetes mérgek pusztíthatják az állatokat.

Bizonyos baktériumok képesen veszélyes toxinokat előállítani, különösen a pangó vízben.

A kutatók arra gyanakodnak, hogy az elefántokat érintő rendellenesség neurológiai elváltozásokat idéz elő. A szemtanúk beszámolói szerint a haldokló állatok gyakran furcsán viselkednek, körbe-körbe járkálnak, illetve zavarodottnak tűnnek.

Kiemelt kép: NATIONAL PARK RESCUE / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.