Tudomány

Ketyegő bomba a dohányzó nők szervezete

Megközelítőleg négyszer olyan gyakori az agyi aneurizma azoknál a nőknél, akik dohányoznak, összevetve azokkal, akik nem – írja az IFL Science a Journal of Neurology, Neurosurgery & Psychiatry tudományos folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozva. A dohányzás itt többszörös veszélyeztető faktor, hiszen az aneurizma halálosabb lehet azok körében, akiknek magas a vérnyomásuk – utóbbi kialakulását a rendszeres dohányzás szintén elősegíti. Ez a csoport már

hétszer akkora valószínűséggel kap aneurizmát, mint a nem dohányzó, magas vérnyomással nem rendelkező nők.

Az aneurizma olyan éren lévő kiboltosulás, amely az érfal gyengesége miatt alakul ki. Veszélyét az adja, hogy ha kireped, vérzés alakul ki, annál nagyobb, minél nagyobb érről van szó – az aorta aneurizmájának megrepedése például életveszélyes állapotot okozhat. Idősebb korban főként az érelmeszesedés miatt alakul ki, de fiatalabb korban is megjelenhet, ez jellemzően genetikai okokra vezethető vissza.

Kép: Getty Images

A kutatáshoz összesen 545 nő agyi CT-felvételeit elemezték, akik mindannyian 30-60 év között voltak – kiderült, hogy közülük 152 nőnek volt összesen 185 aneurizmája, ami azt jelenti, hogy volt, akinek többet is észrevettek. Az aneurizmától szenvedők 46 százalékának volt magas a vérnyomása, és 57,5 százalékuk dohányzott, vagy dohányzott rendszeresen korábban.

Nagyobb volt az esélye annak a kóros állapotra, akik napi 20 szálat vagy annál többet szívtak el.

A közvetlen összehasonlítás azt mutatta, hogy a dohányosoknak négyszer nagyobb az esélyük az aneurizma kialakulására, mint a nem dohányzóknak, krónikus magas vérnyomással ez hétszeresére emelkedett.

A kutatók felhívják a figyelmet, hogy mivel ez egy megfigyelésen alapuló kutatás volt, a közvetlen ok-okozati összefüggést nem lehet megállapítani, viszont fontos lenne a 30 év feletti, rendszeresen dohányzó nőket gyakrabban szűrni agyi aneurizmára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik