Tudomány

Szerelemhormon segítheti az Alzheimer gyógyítását

A Tokiói Tudományos Egyetem kutatói rájöttek, hogy az oxitocin, amit szerelemhormonnak is szokás nevezni, segíthet az Alzheimer-kór kezelésében – írják a szakértők egy közleményben.

Az Alzheimer-kór az agyi idegkapcsolatok gyengülését, az idegsejtek elhalását, ezzel pedig a kognitív képességek csökkenését okozza. A kór egyik fő okának az úgynevezett béta-amiloid fehérjék plakkosodását tartják, ami csökkenti az idegsejtek működését, előbb-utóbb elhalásra késztetve őket. A béta-amiloidok megszaporodása az idegátvitelt is gátolja a hippokampuszban, ami befolyásolja az úgynevezett szinaptikus plaszticitást is. Ez azért fontos, mert a szinaptikus plaszticitás elengedhetetlen a megfelelő tanulási folyamatokhoz és a hippokampusz kognitív funkcióihoz. Éppen ezért a béta-amiloidok, és az általuk kialakított plakkok az Alzheimer-kutatás középpontjában állnak.

Kép: Getty Images

A Tokiói Egyetem kutatói is ezekkel foglalkoztak, a Biochemical and Biophysical Research Communication tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a szerelemhormonnak is nevezett oxitocinnal kísérleteztek, ami elsősorban a női reproduktív rendszerrel köthető össze, és felelős a boldogság és a szerelem, kötődés érzetéért is. A kutatók rájöttek, hogy bár az oxitocin tanulást és memóriát befolyásoló tulajdonságait már ismerjük,

eddig nem készült kutatás a hormon és az Alzheimer-kór kapcsolatáról.

A szakértők először megbizonyosodtak róla, hogy a kísérleti egerekben a béta-amiloidok gátolják a szinaptikus plaszticitást, majd oxitocint juttattak a szervezetükbe, aminek hatására a jelátadás megint erősödni kezdett. Ez a kutatók szerint arra utal, hogy a hormon képes visszafordítani a béta-amiloid gátló hatását. Azt is megvizsgálták, hogy ha az agyban található oxitocin-receptorokat eltávolítják, akkor is jelentkezik-e a gátlást felbontó hatás, de ekkor nem történt semmi – pontosan úgy, ahogyan a kutatók várták.

Ez a szakértők szerint azt jelenti, hogy az oxitocin magában nincs hatással a béta-amiloid fehérjére vagy az idegi kapcsolatokra, csak akkor, ha a plakkok elkezdik csökkenteni az ingerületátvivő képességet. A felfedezés egy új gyógyítási útvonalat nyithat meg az Alzheimer-kórtól szenvedők számára – persze előtte még számos kutatást el kell végezni embereken is, hogy ezt biztosra lehessen mondani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik