Tudomány

Ezért jobb a természetes koffein a mesterségesnél

A természetes koffeinnek hosszabban tartó és egyenletesebb hatása van a gondolkodási folyamatra és a hangulatra, mint a mesterséges koffeinnek – állapították meg a New York állambeli Clarkson Egyetem kutatói.

A Nutrients című tudományos folyóiratban publikált tanulmány készítői a természetes és a szintetikus koffein hatását vetették össze – olvasható a Medicalxpress orvostudományi hírportálon.

„Azt akartuk kideríteni, hogy van-e különbség aközött, ahogy az adaptogénekkel dúsított természetes koffein hatással van a kognitív folyamatokra, a kedélyállapotra és a fiziológiai funkciókra (pulzusszám, vérnyomás és szem-kéz koordináció) és aközött, ahogy a mesterséges koffein teszi ugyanezt” – idézi az MTI Ali Boolanit, az egyetem professzorát.

Kép: Getty Images

„A szintetikus koffein az, amelyik az energiaitalok többségében található, míg természetes koffein például a kávéban fordul elő” – tette hozzá a szakember.

A tanulmány legfőbb megállapítása, hogy az adaptogénekkel dúsított természetes koffein hatása egyenletesebben, míg a mesterséges koffeiné hirtelen jelentkezik.

Boolani szerint mindkettő javítja a gondolkodási folyamatot és a kedélyállapotot, ám míg a szintetikus változatnak 30 perc elteltével kiugró hatása van, amely azután csökkenni kezd, addig a természetes koffein fokozatosan fejti ki jótékony hatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik