Jules Verne (Verne Gyula) kitalált tengeralattjáróját, a Nautilust a Déli-sark jege alatti rejtett óceánba is leküldte. Ekkor még messze volt az emberiség a pólus elérésétől, ma már azonban tudjuk, hogy az Antarktisznál valóban találhatóak üregek a jég mélyén, melyekben az óceán áramlik. Craig Stevens, az Új-Zélandi Víz- és Légkörkutató Intézet munkatársa és kollégái a közelmúltban ezen víztömeg áramlatait mérték fel – írja a The Conversation.
A jégselfek olyan jégtáblák, melyek a partról az óceánba nyúlnak.
Stevensék azt vizsgálták, hogy a helyi áramlatok miként járulnak hozzá az antarktiszi jég olvadásához. A szakértők a világ legnagyobb jégselfjegéhez, a 480 ezer négyzetkilométeres Ross-selfjéghez utaztak, az ebben rejtőző óceánüreg 700 kilométerre fekszik a földrész partjaitól, és nagy részt feltérképezetlen. A kutatók tudják, hogy a hasonló jégtömegek főként alulról olvadnak a melegebb víz hatására, az azonban nem ismert, hogy az óceán hogyan kavarodik a mélyben. Ennek felmérése ugyanakkor a klímamodellek számára igen fontos lenne.
Ross-selfjég üregét eddig egyszer mérték fel, az 1970-es években. Ekkoriban a technológia még nem volt igazán fejlett, ennek ellenére megállapították, hogy az üreg nem statikus, az egyes vízrétegek hőmérséklete és sótartalma igen változó.
2017-ben Stevensék 350 méteres mélységbe furtak le, hogy vizsgálhassák a rejtett óceánt. A csapat műszereket is elhelyezett, melyek azóta is gyűjtik az adatokat.
A kutatók arra jutottak, hogy a helyi víz egyfajta torkolatként működik:
A jég megóvja a vizet a felszíni fagytól és szelektől, az árapály azonban oda-vissza tolja az óceánt, így keverve el.
A probléma az, hogy a jelenség napi szinten változhat, így nehéz beilleszteni a klímamodellekbe, noha fontos szerepet játszik a jég zsugorodásában. A szakértők attól tartanak, hogy az antarktiszi jégtömegek olvadása globális hatásokkal fog járni.
