Tudomány

13 éves amazon sírjára bukkantak

A szakértők hosszú időn át úgy vélték, hogy a görög történetírásból és mitológiából ismert harcosnők, az amazonok csak a képzelet szüleményei, napjainkra viszont kiderült, hogy a szkíták között valóban nem volt ritka, hogy a nők is fegyvert ragadjanak. Ezt számos régészeti bizonyíték igazolja, januárban például egy olyan sír feltárásáról számoltunk be, melyben két harcosnő testét is azonosították. Az oroszországi Devicánál talált csontok arra utaltak, hogy a nők a lovas íjászatra specializálódtak.

Igazi amazonok sírjára bukkantak
A nyughely nagyjából kétezer éves lehet.

Varvara Buszova, az Orosz Tudományos Akadémia munkatársa és kollégái a közelmúltban egy 1988-ban feltárt 2600 éves nyughely maradványait vetették genetikai elemzés alá – írja a ScienceAlert. Buszova szerint a kutatók eredetileg úgy vélték, hogy a szkíta gyermek fiú volt, mivel sírjában egy fejszét, egy íjat és nyilakat is találtak. Az új vizsgálat ugyanakkor azt mutatta, hogy az elhunyt egy lány.

Ez azt sugallja, hogy a szkíta lányok valószínűleg szintén részt vettek a vadászatokban és hadjáratokban.

A leletet a dél-oroszországi Tuvai Köztársaság területén fedezték fel. A vörösfenyőből készült koporsó szorosan záródott, szinte alig érte levegő a maradványokat, azok így részben mumifikálódtak.

Új tanulmányukban a szerzők azt írják, a fiatal amazon még 14 éves sem volt. A nyughelyben feltárt egyéb maradványok elemzése azt is felfedte, hogy a sírkomplexum az időszámítás előtti 7-5. században épült.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik