Tudomány

Igazi amazonok sírjára bukkantak

Kétezer éves harcosnők sírjára bukkantak az oroszországi Devicánál – írja az IFLScience. A szakértők szerint a felfedezés sokat elárul a szkíta harcosnők életéről, haláláról, illetve a haláluk utáni tiszteletükről.

Az Orosz Tudományos Akadémia csapata 2010 óta folytat feltárásokat a lelőhelyen. A környéken 19 nagy temetkezési halmot találtak, melyek a mezőgazdasági munkák miatt komoly károkat szenvednek az évszázadok alatt. Az egyik ilyen, 1 méter magas és 40 méter széles sírban fedezték fel a négy nő maradványait.

A legfiatalabb személy 12-13 éves, míg a legidősebb 45-50 éves lehetett – utóbbi a korszakban szép kornak számított. A kutatók úgy vélik, hogy a halottakat egy időben temették el. Az egyik fiatal nő testét lovagló pozícióban helyezték el, közelében két lándzsát, egy bronz tükröt és üveggyöngyökből készült karkötőket is feltártak. A legidősebb nőt ceremoniális, főként aranyból készült hajdíszben temették el.

Valerij Guliajev, az expedíció vezetője szerint hasonló díszből eddig nagyjából két tucatot találtak csak.

A nő mellett egy kést és különleges módon kialakított nyílhegyeket is azonosítottak, de a nyughelyben további nyílhegyek is előkerültek.

Fotó: www.archaeolog.ru

A kutatók úgy vélik, hogy a sírban fekvő nőkből legalább kettő harcos volt. Az ókori görög leírásokban feltételezhetően éppen a szkíta harcosnőkre utaltak amazonokként.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons/Közkincs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik