Tudomány

Tegyünk magunkért és a környezetünkért!

Az utóbbi néhány évben óriási változások zajlottak le és zajlanak jelenleg is a világban az ártalomcsökkentés jegyében: okoseszközök, elektromos meghajtású közlekedési eszközök és korszerű fűtési megoldások. Sőt, létezik ennél egy sokkal hétköznapibb, szintén a társadalmunk érdekét szolgáló példa is! Hiszen ahogyan valakit néhány plusz kiló vagy egy régi szerelem, sokakat a dohányzás kísér el hosszú éveken keresztül.

Júniusban sem szabadna elfelejtenünk, hogy nem csupán ajándékokkal kedveskedhetünk a hozzánk közel álló szerettünknek, hanem például a rossz szokásaink elhagyásával is. Mert minél előbb változtatunk a hozzáállásunkon, és teret engedünk a pozitív átalakulásnak, annál többet tehetünk saját magunk, sőt, környezetünk testi-lelki egészségéért is. Elég, ha csak a dohányzásra gondolunk, hiszen mi lehetne nagyobb ajándék saját magunk és hozzátartozónk számára, minthogy ezt a rossz szokásunkat is átgondoljuk!

Az egyértelmű, hogy a dohányzás káros, egészségügyi következményei komoly aggodalomra adnak okot. A legtöbben azonban a nikotint – ami valóban erős függőséget okozó anyag és például fejfájással, szédüléssel járhat – tartják a leginkább felelősnek a betegségek kialakulásáért, pedig a témában jártas vezető tudományos szervezetek szerint az elsődleges veszélyforrás az égés és az égés során keletkező füst. A füstben ugyanis a kimutatott több ezer vegyi anyag közül 93-ról állapította meg az FDA, az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatala, hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre. Emellett szintén fontos tény az is, hogy a dohányosok nem csak magukat veszélyeztetik cigarettázáskor. A füstben keletkezett káros anyagok a környezetükben lévőkre is ártalmasak.

A kockázatok minimalizálásának legbiztosabb módja a dohányzás mellőzése, a már kialakult szokás esetén pedig a dohányzásról való mielőbbi leszokás. Ilyen módon nem csak saját szervezetét kíméli meg a dohányos az ártalmaktól, de a környezetében lévőket sem teszi ki kockázatnak.

Egyre több tanulmány készül a témakörben, amelyek sorra bizonyítják be, hogy a már mindenki számára ismeretes kockázati tényezők tudatában is, több mint egy milliárdan dohányoznak világszerte. Ez pont annyi, mintha 1800-ban a világ teljes népessége dohányzott volna. A helyzet hazánkban sem jobb: Magyarország lakosságának körülbelül egy negyede, azaz több mint kétmillió ember fogyaszt rendszeresen valamilyen dohányterméket.

Habár a leszokás nem könnyű, aki elhatározta magát rá, minden eszközzel támogatnunk kell, hiszen már a leszokást követő első napoktól kezdve csökken a potenciális betegségek kialakulásának kockázata.

Az ártalomcsökkentés mindannyiunk érdeke

Azok számára viszont, akik valamilyen okból nem szoknak le, ma már léteznek olyan különféle füstmentes technológiák, amelyek a cigarettánál kevésbé káros alternatívát nyújtanak. A különböző füstmentes technológiákkal – azáltal, hogy nincs égés – kiküszöbölhető a füstben található ártalmas anyagok egy része, a cigarettával összehasonlítva. (Ráadásul még a füst sem bosszantja a dohányzó ember közvetlen közelében lévőket, mert gyakorlatilag nincs is.) Így az égés kiiktatásával kevesebb toxikus anyag juthat a dohányosok és a környezetükben lévő nem-dohányosok szervezetébe is, mint a cigarettafüst esetében.

Számos különböző füstmentes technológia létezik, melyek hatása teljesen eltérő. A hasonló elven működő technológiákon belül is óriási különbségek vannak. Füstmentes kategóriába tartozik például az e-cigaretta, a nikotinsóval működő vagy a hevítéses technológia. Előbbi kettő dohány helyett nikotintartalmú folyadék, illetve nikotinsó felhasználásával állít elő nikotinpárát, míg a hevítéses technológia olyan hőmérsékletre hevíti a dohányt, amely már elég ahhoz, hogy a dohány- és nikotinpára felszabaduljon, de még ne történjen égés, és így füst se képződjön.

Az már most látszik, hogy további vizsgálatokra van szükség, és bár az eddigi kutatási eredmények optimizmusra adhatnak okot, még kérdéses, hogy a füstmentes technológiák használata hosszabb távon pontosan milyen egészségügyi hatásokkal jár. Fontos tudni, hogy a füstmentes technológiák sem kockázatmentesek, hiszen ezek is tartalmaznak nikotint, ami függőséget okoz, és megemeli a szívfrekvenciát, valamint a vérnyomást. A nem megfelelő minőségből fakadó esetleges mellékhatások pedig csak megbízható forrásból származó anyagokkal kerülhetők el.

A dohányzás ártalmait leghatékonyabban úgy kerülhetjük el, ha nem dohányzunk. Dohányzás esetén pedig az ártalmakat úgy csökkenthetjük a leghatékonyabban, ha teljesen abbahagyjuk a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztását.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából, reklámnak nem minősülő tájékoztatásként készült a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával.

ÉRDEKEL A TÉMA?

Amennyiben a téma felkeltette az érdeklődésed, nézz körül a tudományos cikkeink között, ahol naprakész tanulmányokat és friss híreket találsz a dohányzás jövőjével kapcsolatban.

OLVASS TOVÁBB

Kiemelt kép: Shutterstock/uniomedia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik