Tudomány

Pusztító kitörések nyomára bukkantak

A szuperkitörések a földtörténet legnagyobb hatással járó eseményei közé tartoznak. Bár egy ilyen kitörés során nagy mennyiségű vulkanikus anyag kerül a felszínre, eddig meglehetősen kevés hasonló eseményt dokumentáltak.

Thomas Knott, a Leicesteri Egyetem munkatársa és kollégái a közelmúltban két új szuperkitörést azonosítottak – írja a Phys.org. Az események a Yellowstone vulkáni régióban zajlottak.

A kutatók szerint az eredmények azt sugallják, hogy a gejzírekről, fumarolákról és egyéb vulkanikus képződményekről ismert régió intenzitása egyre gyengül.

A szakértők különböző módszerekkel, így kémiai és mágneses vizsgálatokkal elemezték a területet. A csapat arra jutott, hogy azok a lerakódások, melyeket korábban több kisebb kitöréshez társítottak, valójában 9-8,7 millió évvel ezelőtti szuperkitörésektől származnak. Knott szerint a korábbi esemény a térség legnagyobb kitörése volt, illetve minden idők öt legnagyobb eseménye közé tartozott. A kutatók úgy vélik, hogy a szuperkitörés nemcsak a térségben, hanem globális szinten is jelentős hatásokat váltott ki.

Kép: Getty Images

A friss tanulmány alapján a miocén földtörténeti korban a régióban nagyjából 500 ezer évente egy-egy szuperkitörés történt. Összehasonlításképp: a mai Yellowstone Nemzeti Park területén az elmúlt 3 millió évben csupán két ilyen esemény zajlott. Úgy tűnik, a térség vulkáni intenzitása egyre csökken.

Knott szerint az utolsó szuperkitörés 630 ezer éve történt, így a becslések alapján az elkövetkező 900 ezer évben nem lesz hasonló esemény. Ennek ellenére érdemes lehet tovább vizsgálni a vulkáni területet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik