Tudomány

Ezt csinálták jól azok az idősotthonok, ahol nem pusztított a koronavírus

Korábban a témában:

A Wired elemzést készített arról, mi lehet az oka, hogy egyes idősotthonok halálesetek nélkül megúszták a vírust, míg másokban világszerte pusztított a SARS-CoV-2. A portál az amerikai helyzetet vizsgálta, de a második hullámra készülve a magyar intézmények is tanulhatnak a tapasztalatokból, hogy jobban védekezhessenek a járvány ellen.

A Wired a San Francisco Center for Jewish Living (San Francisco Zsidó Életvezetési Központ, SFCJL) intézményét hozta példának, ahol egy lakó sem hunyt el koronavírus-fertőzés következtében. Az itt dolgozók a kezdetektől komolyan vették a járványt, és feltankoltak személyi védelmi eszközökből: maszkokból, kesztyűkből, az egészségügyi dolgozóknak és a lakóknak egyaránt. Ezen kívül az ide érkezőket a tüneteik (illetve azok hiánya) alapján engedték be az intézménybe, és több dolgozót vettek fel azért, hogy gyakrabban tudják takarítani a fürdőszobákat, a vécéket, és az összes közös helyiséget is. Fontos volt még az is, hogy mindenkinek elmagyarázták, mennyire fontos most a távolságtartás, és az, hogy figyeljenek a vírus terjedésének megakadályozására.

Idősotthonok koronavírus alatt: „Magunkra hagytak, nem becsülnek minket”
Komoly nyomás alatt vannak az idősotthonok gondozói, de a stressz az áldozatok életkoráról szóló hírek miatt a lakókat is eléri. Több dolgozó és intézményvezető beszél eszközhiányról, és arról, hogy cserbenhagyottnak érzik magukat. Van otthon, ahol a gondozók beköltöztek, és az újságot is csak másnap adják oda a lakóknak, máshol a „zsiliprendszer” ellenére attól félnek, ők viszik be a koronavírust az idősek közé. Riport.

Ezek nem feltétlenül tűnnek olyan kiemelkedő intézkedéseknek, viszont nagyon fontosnak tűnik, hogy az idősotthonok dolgozói időben reagáltak, komolyan vették a feladatot, és elegendő eszközhöz jutottak hozzá a védelem érdekében. Nem nehéz elképzelni, hogy az ilyen intézményekben miért terjed különösen könnyen a vírus, és hogy miért ilyen halálos: egyrészt nyilvánvalóan idős, sokszor már beteg emberek lakják, másrészt sok a csoportos foglalkozás, néhány intézményben közös szoba, fürdőszoba is van. Ilyenkor nagyon nehéz megoldani a szociális távolságtartást.

Kép: NOEL CELIS / AFP

Nemcsak itthon, az Egyesült Államokban is sok koronavírusos halálozás köthető az idősotthonokhoz: Coloradóban, Massachusettsben, valamint Virginia államban is a halálesetek több mint 50 százaléka ilyen intézményekből került ki.

Az Államokban, ahogy nálunk is, most az a legnagyobb kihívás, hogy hogyan nyissák meg újra teljesen az idősotthonokat és az azokhoz hasonló intézményeket anélkül, hogy újra fellángolna a járvány.

A Wired és a megkérdezett szakértők azt a konklúziót vonják le, hogy

a korai karantén, a megfelelő mennyiségű védőfelszerelés és a látogatók tünetekre való szűrése volt az, ami igazán számított

az idősotthonoknál a járványkezelésben. Az is előfordulhat, hogy a rendszeres koronavírus-tesztelésnek is lehet köze a sikerben, mivel két vizsgált, koronavírus-mentes intézetben is rendszeresen szűrték a betegségre a dolgozókat.

Mindez tanulság lehet akkor, ha a járványnak második hulláma is érkezik.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.