Az Európai Tanács biztonsági szakemberei attól tartanak, hogy egyre fenyegetőbb probléma lesz a koronavírus-járvány után a bioterrorizmus a világon, a terroristák ugyanis rájöhettek, mennyire meg tudja akasztani a gazdaságot egy gyorsan terjedő világjárvány – írja a német DW.
„A COVID-19 világjárvány megmutatta, mennyire sérülékeny a társadalom a vírusos fertőzésekkel és a következményeikkel szemben” – idézi az oldal a biztonsági szakemberek közleményét. Éppen ezért a bioterrorizmus, vagyis a vírusok vagy baktériumok fegyverként történő használata nagyon hatásos lehet a terroristák számára. Az emberekre és társadalmakra ható következményei pedig sokkal jelentősebbek lehetnek, mint a „hagyományos” terrorista módszerek esetében.
![A koronavírus miatt jöhet a bioterrorizmus kora 1](https://s.24.hu/app/uploads/2020/05/gettyimages-dv144010-e1590568929673.jpg)
Az Európai Tanács terrorelhárítási szakértői 47 tagállam képviselőit hívták össze, hogy együtt felkészülhessenek a bioterrorizmus fenyegetésére. Azt azonban a tanács is megjegyezte, hogy egyelőre nincs konkrét bizonyítéka arra, hogy a pandémia hatására közvetlen fenyegetést jelentene a bioterrorizmus, de a nemzetközi együttműködésre szükség van.