Tudomány

A koronavírus miatt egy másik járvány is újra fellángolhat

Korábban a témában:

Ahogy a világ egy hatásos és biztonságos koronavírus-vakcina felé rohan, az olyan betegségek, mint a polio (járványos gyermekbénulás) elleni oltások a háttérbe szorulnak – írja a WIRED. Ezt a kórt például már majdnem teljesen sikerült kiirtani, de most a koronavírus miatti szükséghelyzet után újra felerősödhet, rengeteg öt év alatti gyereket sodorva veszélybe.

Világszerte nagyjából 3700 WHO-alkalmazott dolgozott a járványos gyermekbénulás gyógyításán, őket most mind átvezényelték a COVID-19 osztályra, hiszen mindenkire szükség volt a betegség lassításában. Minden immunizációs program áll,

amíg a koronavírus okozta veszélyhelyzet el nem múlik, és vissza nem lehet térni a mindennapokhoz.

A kényszerleállás egyébként is nagyon rosszkor jött a járvány szempontjából: az 1988-as első hullámban mintegy 350 ezer gyerek bénult le a betegség következtében, ez a szám azonban, hála a folyamatos kezelésnek és a vakcinának, évről évre csökkent. 2018-ban már csak 33 természetesen megbetegedett polióst regisztráltak, 25-en pedig a védőoltás miatt kapták el a betegséget (a benne található vírus újult erőre kapott, és ismét fertőzőképes lett). 2019-ben valamiért megint nőni kezdett a betegek száma, ekkor már 176 természetes úton fertőzöttet jelentettek, és a védőoltás miatt 366-an lettek betegek.

A gyógyszer Manilában. Kép: Ted ALJIBE / AFP

Valójában két vakcina létezik a járványos gyermekbénulásra, az egyiket injekcióval kell beadni (ez a vírus „élettelen” változatát tartalmazza, és immunválaszt generál a szervezetben), a másik egy szájon át szedhető gyógyszer, ami gyengített vírust tartalmaz. Mindkét verziót a születés után többször kell alkalmazni, hogy hatásos legyen. Előbbi drágább, utóbbi olcsóbb és egyszerűbb, de benne van a rizikó, hogy a vírus újra fertőzhet.

A koronavírus miatt most az utóbbi, szájon át szedhető gyógyszeres kampányok álltak le, ami így nemcsak azokat a gyerekeket gátolja a gyógyszerhez jutásban, akik még nem kaptak belőle, de azokat is, akiknek már megkezdődött a kezelése, az immunitás fenntartásához azonban még szükségük lenne további adagokra.

Ajánlott videó mutasd mind

Agresszív szúnyogok terjednek hazánkban

A tigrisszúnyog rámenős, nappal is támad, és sok veszélyes betegség terjesztésére képes – még az is lehet, hogy tőle származnak a „múlni nem akaró” csípések.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.