Kevés olyan ikonikus, azonnal felismerhető jármű létezik a világon, mint a sárga amerikai iskolabusz. Az idei tanévben a számítások szerint az amerikai iskolások 55 százaléka, mintegy 26 millió gyerek veszi igénybe a buszok szolgáltatásait, hogy eljusson az iskolába reggel, majd délután hazamenjen.
Azt viszont talán közülük is kevesen tudják, hogy mindennapos szállítási eszközeik alapvető kinézete 1939 óta változatlan, és hogy az időtálló forma és a jellegzetes szín mögött egy oktatási szakember áldozatos munkája áll.
Sok volt a baleset
Frank W. Cyr 1900-ban Nebraska államban született, és már 1930-ban írt doktori disszertációjában a vidéki iskolák problémáival foglalkozott. Nem véletlenül, hiszen ő is azon rengeteg amerikai kisiskolás közé tartozott gyermekkorában, akiknek naponta nagy távolságokat kellett megtenniük az iskoláig. Ezután tanárként, majd tanfelügyelőként hosszú ideig maga is ilyen iskolákban dolgozott, és az 1930-as évek végére egyre inkább foglalkoztatta az iskolások szállításának problémája.
A gond ugyanis nem csupán az utazással eltöltött idő volt, hanem az, hogy rengeteg baleset is érte a gyerekeket az úton. Cyr úgy gondolta, valamilyen egységesített közlekedési eszköz minden szempontból enyhíthetne a gondokon. Sikerült egy nagyobb összeget szereznie egy, a helyzet felmérését célzó tanulmányra, és az ország számos területét végigjárva látta, hogy a gondok valóban óriásiak:
Az oktatásügyi szakember arra jutott, hogy egy konferenciát hív össze, amelyen az érintett felek, azaz elsősorban az illetékes oktatásügyi vezetők, a buszgyártók, valamint közlekedésügyi szakemberek egyeztethetik össze igényeiket és elképzeléseiket.
Nemzeti színek és a sárga
A megbeszélésre 1939 szeptemberében került sor, és hétnapos vita után végül megszületett egy tervezet, amelyben egységesen 44 sztenderdet határoztak meg az iskolabuszokra. Ezek egy sor mechanikai paraméter mellett megszabták a járművek hosszát, magasságát, szélességét is, valamint meghatároztak egy egységesen alkalmazandó színt is. Utóbbiról folyt az egyik legkiélezettebb vita.
Egyes körzetekben ugyanis a hazafias kék-fehér, esetleg kék-fehér-piros színeket használták, és ki is akartak tartani e mellett.
A zászló színei gyakorlatilag álcázásként működtek. Jót akartak, a gyerekeket hazaszeretetre nevelni, de a buszok kevésbé látszódtak így. És nem hiszem, hogy túl nagy hatása lett volna a hazafiasságra
– mondta Cyr később. Ő és a csapata azt a színt akarta kiválasztani, amelyik a legjobb láthatóságot biztosítja a járműveknek még rossz látási viszonyok között is.
Végül a sárga mellett döntöttek, de a pontos árnyalat meghatározásához 50 különböző sárgára festett lapot akasztottak ki a falra, és a választékot több körben szűkítve jutottak el végül ahhoz az enyhén narancsos, élénk árnyalathoz, amelyet National School Bus Chrome-nak neveztek el, és ma is az iskolabuszokra vonatkozó hivatalos ajánlás egyik eleme.
Hetvenszeres biztonság
A buszok paramétereit meghatározó szabványok persze többször változtak már 1939 óta, de a mögöttük álló gondolkodás ugyanaz maradt: az utasok védelme az elsődleges szempont. Az iskolabuszok rendszere számít az Egyesült Államok legnagyobb tömegközlekedési hálózatának, évente mégis csupán a halálos balesetek egy százaléka köthető a jellegzetes sárga járművekhez (és ezek is jellemzően a balesetben részt vevő másik járműben következnek be).
A közlekedési hatóságok számításai szerint az iskolabuszokat használó gyerekek mintegy 70-szer biztonságosabban jutnak el az iskolába, mint azok, akiket szüleik saját autóval hoznak-visznek. Manapság az alternatív hajtások esetleges bevezetéséről folyik a diskurzus, és ennek kapcsán az „iskolabusz-sárga” fluoreszkáló lime zöldre cserélése is felmerült, de valószínűbb, hogy az amerikai oktatás e jelképe még a repülő autók korában is megtartja majd a jellegzetes színét.
Kiemelt kép: Olivier DOULIERY / AFP
