Így halt meg Jézus a kereszten

Jézus Krisztus kereszthalálát és feltámadását nem tudjuk naptári naphoz kötni, a húsvét mozgó ünnep: minden évben a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap, ami legkorábban március 22-ére, legkésőbb április 25-ére esik. A korai kereszténységben hosszas vita zajlott az ünnep dátumáról, amire végül a niceai zsinat tett pontot Kr. u. 325-ben.

Jeruzsálemben hatalmas tömeg gyűlt össze, a nép a pészahot, a zsidó húsvétot ünnepelte, a keresztény hagyomány szerint – ebben a cikkben végig ennek nyomán haladunk –, Jézus a halálát megelőző vasárnapon érkezett a városba. Kiűzte a kereskedőket és pénzváltókat a templomból, tanított, gyógyított és vitázott, példabeszédekben szólt a néphez.

Júdás csókja és a kakas

A kovásztalan kenyér ünnepének első napján, nagycsütörtök estéjén tanítványaival ült vacsorához, egyszer csak váratlanul megszólalt „Bizony, bizony, mondom nektek: Egyikőtök elárul”. Amikor kérdezgették tőle, kire gondol, azt válaszolta, akinek a bemártott falatot adja, majd Júdásnak nyújtotta. Csak ők ketten tudták, miről van szó.

Kairóti Júdás ugyanis korábban 30 ezüstpénzért megállapodott a főpapokkal, hogy Jézust kiszolgáltatja nekik.

Simon Péter esküdözött, hogy életét is adná érte, mire Jézus szelíden leintette:

Életedet adod értem? Bizony, bizony, mondom neked: Mire megszólal a kakas, háromszor megtagadsz.

Így is történt. Még aznap éjjel katonák és felfegyverzett zsidó szolgák rontottak rájuk a Gecsemáné-kertben, Júdás segítette őket: „Akit megcsókolok – mondta –, ő az, fogjátok el! Azzal mindjárt Jézushoz lépett. Üdvözöllek, Mester” – mondta, és megcsókolta”. Simon Péter kardot rántott, de Jézus ismét nyugalomra intette.

Megkötözve vitték a főpap, Kaifás elé, Péter utánuk lopakodott, az udvarban várta a fejleményeket. Itt azonban felismerték, hogy a tanítványok egyike, ő azonban ezt letagadta. Egy másik szolga is felismerte, kétszer is rákérdezett, mikor pedig Péter harmadszor is nemleges választ adott, valahol elrikkantotta magát egy kakas.

Istenkáromlás

A főpap házában eközben Jézust faggatták, hamis tanúk vallatták, ám ő mindvégig néma maradt. „A főpap újra kérdezte, és ezt mondta: Te vagy a Messiás, az áldott (Isten) Fia? Jézus így válaszolt: Én vagyok. És látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a hatalom jobbján, és eljön az ég felhőin”. Ez a mondat istenkáromlásnak, halálos bűnnek számított. A főpap megszaggatta ruháit, társaihoz fordult, akik mind méltónak találták a halálra. Egyesek köpködték, ütlegelték, majd a római helytartó, Pilátus elé hurcolták.

Időközben Júdás összeomlott tettének súlya alatt – „Vétkeztem, elárultam az igaz vért!” Az árulásáért kapott 30 ezüstöt a templomba szórta, és felakasztotta magát.

A helytartó – mondjuk úgy – érdektelen volt Jézus „bűnét” illetően, sőt nem sokkal korábban levelet kapott feleségétől, amiben az asszony egy álomra hivatkozva kérte: ne legyen köze annak az embernek a halálához. Ezért hát az ünnepnapot kihasználva a néphez fordult, hogy Jézust vagy egy hírhedt bűnözőt engedje-e szabadon. A nép közfelkiáltással többször egymás után Jézus halálát kívánta, így Pilátus beadta a derekát: „Ibis ad crucem!”, azaz „Keresztre mész!”

Vizet hozatott, s a nép szeme láttára megmosta a kezét: Ennek az igaz embernek vére ontásában én ártatlan vagyok. Ti lássátok! – mondta.

INRI

A Golgotára vitték, útközben ütlegelték, gyalázták és köpködték, keresztjére a szokások szerint táblát tettek, amin kilétének és büntetésének oka szerepelt: Názáreti Jézus, a zsidók királya. Latinul Iesus Nasarenus Rex Iudaeorum, innen származik az INRI felirat a feszületeken.

Mellette két latort feszítettek meg, ők még haláltusája közben is gúnyolták olyanokkal, hogy ha valóban ő az Isten fia, szálljon le a keresztről.

A hatodik órától a kilencedik óráig sötétség borult az egész földre. Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: Éli, Éli, lamma szabaktani? Vagyis: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? […] Most Jézus még egyszer hangosan felkiáltott, és kilehelte lelkét.

Ugyancsak szokás volt, hogy a keresztre feszítettek lábát egy idő után eltörték, hogy ne tudják saját súlyukat megtartani, hamarabb megfulladjanak, így szenvedéseik előbb véget érjenek. A rómaiak így jártak el a két latorral, de Jézus esetében már nem volt rá szükség. Egyikük, hogy megbizonyosodjon róla, valóban meghalt-e, lándzsát döfött az oldalába: a sebből vér és víz folyt.

Egy József nevű tehetős ember elkérte Pilátustól Jézus testét, levette a keresztről, tiszta gyolcsba tekerte, és egy sziklába vájt új sírboltba helyezte. A sírkamra bejáratáshoz egy óriási követ görgetett és elment. Este volt már. „Mária Magdolna és a másik Mária ott maradtak, leültek a sírral szemben.”

Üres volt a sír

Másnap, szombaton a Megváltó látszólag holtan feküdt a sírban, ám az üdvtörténet szerint kereszthalála és föltámadása közötti időben történt Jézus pokolra szállása, ami a katolikus tanítás szerint istenségéből következik: azt fejezi ki, hogy neki mindenkor hatalma volt és van a halál és az alvilág fölött. A teljes teológiai értelmezés szerint Krisztus „alászállása” nem más, mint maga a halál átélése.

A szombati napot tanítványai a törvény előírása szerint nyugalomban töltötték, vasárnap kora reggel viszont Mária Magdolna kiment a sírhoz. Abban azonban csak a gyolcs és a kendő feküdt, a kő is el volt mozdítva. Az asszony csak sírt és sírt, mire két fehér ruhás angyal jelent meg ott, ahol nemrég még Jézus teste feküdt, majd maga a Megváltó szólt a háta mögül:

Még nem mentem föl Atyámhoz. Inkább menj el testvéreimhez, és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.

Estére a tanítványok ismét egybe gyűltek, egyszer csak a zárt ajtón Jézus lépett be a helyiségbe:

Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.

Harmadnapra

Jézus tehát harmadnapra feltámadott, ami mai fogalmaink szerint nem jön ki péntektől vasárnapig, az akkori időszámítás szerint azonban igen. A napokat ugyanis nem éjféltől éjfélig mérték, hanem napnyugtától a következő napnyugtáig, így pedig megáll a „harmadnapra”.

• Nagycsütörtök estétől Nagypéntek délutánig az Úr szent vacsorájának emlékezete és szenvedésének kezdete;
• Nagypéntek estétől Nagyszombat estéig Jézus kínszenvedése és halála;
• Nagyszombat estéjétől Húsvétvasárnap estig Urunk föltámadása.