Számos fegyverletételt bélyegeztek utólag gyávaságnak, sőt árulásnak, de a Konföderáció legkiemelkedőbb parancsnokával, Robert E. Lee tábornokkal kapcsolatban ilyen vádakat senki nem fogalmazott meg. Az általa vezetett észak-virginiai hadsereg számára 1865 tavaszán a további ellenállás a kollektív öngyilkossággal lett volna egyenértékű.
Fojtogató gyűrűbe szorult
Lee katonái élén elhagyni kényszerült a déliek fővárosát, Richmondot, hogy megpróbáljon nyugatra vonulva egyesülni a még harcoló konföderációs erőkkel. Azonban az Ulysses S. Grant vezette északi haderő elvágta az útját, így a nagyjából 35 ezer fős hadsereg a harcokban teljesen kifosztott Virginia állam területén ragadt, utánpótlás nélkül, többszörös számbeli fölényben lévő ellenséggel szembenézve.
Miközben Lee megpróbált kitörni a fojtogató gyűrűből, Grant 1865 április 7-én levélben ajánlotta fel a megadás lehetőségét, „az ellenállás reménytelenségére” hivatkozva. Válaszában ellenfele ugyan elutasította, hogy ne lenne esélye tovább harcolni, azonban maga is a felesleges vérontás elkerülését szorgalmazta. Grant tisztelte annyira a legendás déli tábornokot, hogy belement a játékba, és a megadáson kívül semmilyen más feltételt nem szabott.
Egyet jelentett Észak győzelmével
Még néhány levélváltás kellett ahhoz, hogy a két parancsnok április 9-én személyesen is találkozzon egy, a frontvonalak között álló udvarházban. Lee és Grant először elbeszélgettek arról, hogy egyszer már volt szerencséjük személyesen találkozni, méghozzá a mexikói–amerikai háború idején – a 16 évvel fiatalabb Grant elmondta, hogy bárhol megismerte volna Lee-t, mire utóbbi közölte, ő viszont hiába próbálta felidézni legyőzőjének arcvonásait.
Végül aztán rátértek a kínosabb kérdésekre, és írásban is rögzítették a megadás feltételeit – az alapkérdésen kívül mindenben Lee akarata érvényesült: emberei szabadon elvonulhattak, megtarthatták személyes tárgyaikat, sőt még lovaikat is (Lee azért is ragaszkodott ehhez, mert a tavaszi mezőgazdasági munkák elkezdéséhez is szükség volt az állatokra).
Másnap a déli parancsnok elbúcsúzott katonáitól, a fegyverletétel ceremóniájára pedig 12-én került sor, továbbra is a kölcsönös tisztelet jegyében: az északi katonák néma csöndben, „egyetlen trombitaszó, dobpergés vagy éljenzés nélkül” nézték végig ellenfeleik megadását.
Ugyan az appomattoxi fegyverletétel hivatalosan nem jelentette a háború végét, hírét mindkét oldalon úgy vették tudomásul, hogy az egyet jelent Észak győzelmével. Az egykor diadalt diadalra halmozó Lee megadásával gyakorlatilag véget ért a pusztító polgárháború.
