Tudomány koronavírus

A száraz levegőben jobban terjed a koronavírus

Nem véletlen, hogy az influenzaszezon is télen indul be igazán: a Yale Egyetem és a Zürichi Egyetem friss kutatása szerint a vírusok nemcsak a viszonylagos hideget, de a száraz levegőt is szeretik, és kedvez számukra, hogy a téli időszakban általában időnk nagy részét összezárva töltjük a fűtött, de száraz levegőjű lakásokban.

Úgy tűnik, a koronavírus kevésbé terjed a melegben
Ennek ellenére nem érdemes abban reménykedni, hogy a nyár segíteni fog.

Az Annual Review of Virology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a hideg, száraz levegő, ahogy a helyiségekben felfűtjük, még szárazabb lesz, a relatív páratartalom nagyjából 20 százalékot esik. Ez már magában megkönnyíti a kórokozóknak, hogy terjedjenek. Ehhez még hozzájön az is, hogy a légutakban található sejtek külső ostorok, amelyek nem tudnak megfelelően funkcionálni a száraz levegőben, ezért nem szűrik ki olyan hatékonyan a kórokozókat, mint párásabb levegőben tennék.

Kép: Akos Stiller/Bloomberg via Getty Images

Egérkísérleteken korábban kimutatták, hogy a 10 százalékos relatív páratartalomban tartott egér sokkal hajlamosabb volt elkapni az influenzát, mint az az egér, amelyet 50 százalékos relatív páratartalomban tartottak. Ezen kívül a száraz levegőben élő egerek rosszabbul regenerálódtak az influenza után, ráadásul az immunválaszuk is sokkal gyengébb volt.

A szakértők azonban azt is megjegyzik, hogy a túl nagy páratartalom is segítheti a vírusok terjedését, például a trópusi területeken. Nagyjából 40-60 százalékos relatív páratartalom lehet az ideális a vírus lelassítására, de a kutatók azt is kiemelik: a fertőzött területek érintésével a páratartalomtól függetlenül is meg lehet fertőződni, így az alapos kézmosás mindenki számára fontos.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik