A globálissá vált koronavírus-járvány ellen három eszközzel tehet az emberiség: a gyógyítást lehetővé tevő gyógyszerekkel, a megelőzést szolgáló vakcinával, illetve a fertőzöttek lehetőség szerinti legtökéletesebb elkülönítésével.
Hiába dolgozik a világ megfeszített erővel, az oltóanyag legkorábban 2021-ben állhat készen, a gyógyszer kifejlesztése még hosszabb folyamat – már ha nem találnak hatékony szert a már meglévők közül.
Logikusan tehát jelenleg marad az elkülönítés, a távolságtartás, ennek sikere leginkább saját felelősségteljes viselkedésünkön, és persze a kormányzat intézkedésein múlik. Ha valakit elővesz a borongósabb kedve, érdemes belegondolnia, azért az emberiség nem teljesen védtelenül néz szembe a koronavírus támadásával.
Az emberiség állt már szemben sokkal rosszabb körülmények között jóval pusztítóbb járvánnyal is, erről beszélgettünk Falus András Széchenyi-díjas immunológussal, a Semmelweis Egyetem professor emeritusával.
Túlélők az őseink
Az emberi faj története egybeolvad a kórokozók elleni harccal, még ha ez csak a vírusok és baktériumok felfedezése óta, alig több mint egy évszázada tudatosult bennünk. Őseink a maival összehasonlítva rendkívül rossz higiéniai körülmények között éltek, fizikai állapotuk általánosan rossznak volt nevezhető, és nemcsak egészségügyi rendszernek, de mondhatni a megfelelő orvosi és higiéniai tudásnak is híján voltak, amikor a járványok egymás után söpörtek végig a populációkon.
Nagyjából a XX. század elejéig minden a természet „ökölszabályai szerint” történt. Felbukkant egy vírus vagy baktérium, megfertőzött mindenkit, akit csak elért, majd miután elvonult, az életben maradottak hálát adtak Istennek és eltemették halottaikat – és védettséget is szereztek ellene.
A »szakmában« közhelynek számít, de tény: túlélők leszármazottai vagyunk. Olyan emberek utódai, akik kórokozók százainak, ezreinek támadását verték vissza, sokukra rezisztenssé váltak, ez a immungenetikai örökség pedig minket is óv. Még akkor is, ha most a vírus egy új változatával kell szembenéznünk
– mondja a 24.hu-nak Falus professzor.
A genetikai sokszínűség előny
Maga az ember tehát eleve nem nebáncsvirág, és ilyen szempontból a magyar lakosság pláne nem az. Népünk több etnikum keveredéséből született valamikor a múlt – egyelőre – homályban derengő ködében, majd történelmünk a „népek országútján”, itt a Kárpát-medencében sem az izolációról szólt.
Voltak, akiket hívtunk, befogadtunk, mások erőszakkal törtek be, de genetikailag a lényegen mit sem változtat: az Atlanti-óceántól az ázsiai sztyeppékig, Skandináviától a Mediterráneumig adtak itt egymásnak találkát a genomok. A sokszínűség előnye, hogy mindig vannak, akikre adott kórokozó nem annyira veszélyes vagy akár hatástalan. Még mindig csupán a nagy evolúciós összefüggésekről szólva a professzor úgy fogalmaz:
Rajtunk áll, hogyan élünk vele
Az érem másik oldala viszont lehangolóbb. Hiába örököltünk egy várat falakkal, bástyákkal metaforikus értelemben, a tornyok rogyadoznak, a falak beszakadtak, ma úgy nevezzük: civilizációs problémák.
A mozgásszegény életmód, nem megfelelő táplálkozás, elhízás, dohányzás, stressz, túlzott alkoholfogyasztás számos kóros állapot, betegség kiindulópontja a cukorbetegségtől a szív- és érrendszeri problémákig. A közös pont bennük, hogy negatívan befolyásolják az immunrendszer működését, gyengítik a falakat, rombolják a hatékonyságot.
Miként a filozófia területéről vett „közhely”, ahol az atyák által meghódított, naggyá tett város védelmét a fiúk elhanyagolják, egyre inkább az élvezeteknek élnek. Az unokák még inkább így cselekednek, mígnem újabb erős nép tűnik fel, elűzi őket, átveszi a hatalmat és az egész kezdődik elölről. Rajtunk múlik, hogy az unokák sorsára jutunk-e.
Kiemelt kép: GettyImages
