Tudomány

Gyilkos vírus segíthet az egyik leghalálosabb agydaganat gyógyításában

A glioblastomák az agydaganat egy különösen agresszív fajtáját takarják, nagyon nehéz őket kezelni, és gyakran halálosak. A Yale Egyetem kutatói most új módszert találtak arra, hogyan próbálhatjuk kezelni őket: a világ egyik leghalálosabb vírusával, az ebolával, pontosabban annak egy génjével – írja a Science Daily tudományos hírportál.

A legtöbb rákos sejt, az egészséges sejtekkel ellentétben, képtelen veleszületett immunválaszt kibocsátani az olyan betolakodókra, mint amilyenek például a vírusok is. Ez vezetett ahhoz, hogy kutatók elkezdték feltárni, lehetséges-e vírusok segítségével gyógyítani és kezelni bizonyos rákfajtákat. Persze vírusokat használni ilyen célra alapvetően rizikós és etikátlan is lehet, ezért szakértők úgynevezett kiméravírusokat hoztak létre, amelyek gyakorlatilag többfajta vírus kombinált génjeit tartalmazzák.

Úgy tudják targetálni a rákos sejteket, hogy közben nem jelentenek fenyegetést a gazdatestre.

A Journal of Virology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a glioblastoma ellen például az ebola egyik génjével szerelték fel a kiméravírust: az MLD a felelős azért, hogy az ebola képes elbújni a szervezet immunrendszere elől. A kutatók glioblastomás egerekbe injekciózták a kiméravírust, és megfigyelték, hogy az hatékonyan segít megcélozni és elpusztítani az agydaganat sejtjeit.

Kép: Getty Images

A kutatók szerint a módszer sikere abban rejlik, hogy a glikoprotein MLD megvédi az egészséges sejteket, míg a rákos sejteket megfertőzi, hiszen ezek nem tudnak immunválaszt kifejteni.

Bár a kutatás még csak egereken zajlott, igencsak ígéretesnek bizonyul, de hosszú út áll még a kutatók előtt addig, amíg klinikai kutatásokban is bizonyíthatják a hatékonyságát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik