Tudomány

Felújították az egyik leghíresebb NASA fotót

A Halványkék pötty az egyik leghíresebb űrfotó a világon, a Földünket ábrázolja elképesztő távolságból. A képet a Voyager–1 űrszonda 1990-ben készítette 6 milliárd kilométerről. Az ötlet és a névválasztás Carl Sagan nevéhez fűződik, aki meggyőzte a NASA-t, hogy a Voyager-1 erőtartalékait felhasználva fordítsák hátra a kameráját, és lőjenek egy képet arról a helyről, ahol a szonda megszületett.

A felújított változat. Kép: NASA

Most, a fotó harmincadik évfordulóján kicsit felturbózták az eredeti képet, ami három különböző színfilterrel készült. Kevin Gill, a NASA mérnöke most modern eszközökkel élesebbé és színesebbé tette a fotót, vigyázva, hogy tisztelegjen az eredeti ikonikussága mellett.

Ilyen volt a korábbi kép. Fotó: NASA

Arról is készült animáció, hogy pontosan hol járhatott a Voyager-1, amikor az eredeti kép készült, és hogy a Naprendszer bolygói éppen milyen sorrendben rendeződtek.

Kép: NASA

Bár a Voyager űrszondák már egy jó ideje nem küldtek vissza semmiről fotót, mert nem repülnek olyan objektumok mellett, amikről tudjuk, hogy megéri őket fotózni, de még mindig repülnek, és már elhagyták a Naprendszerünket is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik