Tudomány

Elzárni, vagy rehabilitálni kell a mentális beteg bűnözőt?

A pszichózisban szenvedő betegek rehabilitálása kétélű fegyver: egyrészt az első számú prioritás a társadalom, a többi ember védelme a mentális betegtől, másrészt fontos a rehabilitáció, a társadalomba való visszaillesztés, a kényszergyógykezelt fejlesztése is. Nehéz megtalálni az egyensúlyt – pro és kontra érveket hallottunk a Magyar Pszichiátriai Társaság XXIII. jubileumi vándorgyűlésén.
Korábban a témában:

Itthon a büntetésvégrehajtásban és a kényszergyógykezelésben sem elsődleges szempont a rehabilitáció – véli Bacsák Dániel, az ELTE TáTK Szociológia Doktori Iskola Interdiszciplináris Társadalomkutatások Doktori Programjától, hozzátéve, hogy Magyarországon a kényszergyógykezelésben inkább a biomedikális, mint a biopszichoszociális megközelítést részesítik előnyben.

Gyógyszerek vagy családterápia?

A biomedikális ellátás a gyógyszeres, elzárt kezelésre vonatkozik, jellemzően ez az elterjedt itthon, és a célja inkább az, hogy a társadalmat megvédjük a betegtől. A biomedikális kezelés egy biztonságra törekvő módszer, kontrollált környezetben működik, a megfelelő gyógyszerekkel a beteg állapotában javulás érhető el, és fenn is tartható, a visszaesés mértéke a minimumra csökkenthető, amennyiben ez a kontrollált környezet (vagyis az elzárás, a kórházi kezelés) nem szűnik meg. Utána már nagyobb a rizikó, hogy a beteg szedi-e tovább a gyógyszereit, vagy

nem éri-e olyan inger, aminek hatására visszaesik.

A biopszichoszociális megközelítés az itthoni kényszergyógykezelésben nem igazán van jelen, a jogszabályi és az intézményrendszeri keretek is a biomedikális kezeléseket részesítik előnyben. Ennek oka az is, hogy az előbbi módszertan plusz időt és erőforrást igényelne, és biztonsági kockázatot jelenthet. Szükség lenne hozzá lakhatási programokra, családterápiára, munkaterápiára, amihez jelenleg nem áll rendelkezésre forrás. A biopszichoszociális megközelítés többek között kiterjedtebb munkaterápiát, családterápiát, pszichoedukációt, készségfejlesztést (egyszerűbben fogalmazva egy komplex rehabilitációs programot), valamint a betegeket visszafogadó családok támogatását (például utógondozással) tenne szükségessé.

Bacsák szerint a a szaktananyagban szereplő reintegrációs lépések (oktatás, munkáltatás, szakképzés, szabadidős tevékenységek, családi és társadalmi kapcsolatok erősítése) minimálisan jelennek meg az itthoni gyakorlatban. „Kényszergyógykezelés esetén a családdal és környezettel való kapcsolattartási formák szabályai közelítenek a normál büntetésvégrehajtási intézményekéhez” – mondta.

„A látogatóidő 1,5 óra, plexifal húzódik a beteg és a látogató között és a testi kontaktus is tilos.” A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a kényszergyógykezeltek általában nem tudják, hogy mennyi ideig tart majd a kezelésük, mikor „szabadulhatnak”, ez növeli a bizonytalanságot és az elszigeteltség érzését. Ráadásul a kényszergyógykezelésnél, mivel az IMEI az egyetlen kényszergyógykezelt betegeket ellátó intézmény, lehetetlen a pácienst a lakóhelyéhez legközelebb eső intézményben elhelyezni, ezért van, akihez 5-6 órát is utaznak a szerettei. „El lehet gondolkozni azon, hogy ez mennyire segíti a családi kapcsolatok erősítését” – mondta Bacsák.

Kép: iStock

Visszaküldeni oda, ahol kialakult a konfliktus

„Voltak családterápiás foglalkozásaink, de nagy részüknél patológiás családszerkezetet találtunk” – mondta Bacsák előadására válaszul Hamula János, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet főigazgató főorvosa. „Kérdés, hogy érdemes-e ilyenkor visszaengedni a beteget ebbe a közegbe, ahol ugyanazok a konfliktusszituációk, és valószínűleg ugyanazok a dekompenzációs mechanizmusok is megjelennek majd.”

Hamula szerint az elsődleges feladat a társadalom védelme, ezért jött létre 1948-ban a kényszergyógykezelés intézménye. Persze felmerül a kérdés, hogy lehet-e rácsok mögött rehabilitálni – a főorvos szerint azonban a rácsok, a kényszergyógykezelés maga egy kihelyezett én a beteg számára, ami meghatározza, hogy mit szabad (hallucinálhatok, élhetek át képzelgéseket), és mit nem (nem ölhetem meg a szomszédomat).

Kép: iStock

Az ilyen kezelésre ítélt ember nem az intézetben lesz stigmatizált, már a bűncselekmény elkövetésekor válik azzá. Az alapvető célok a kriminális bűncselekmény megismétlésének megakadályozása és a betegséggel való együttélés kialakítása.

A pszichózis nem fog megszűnni. De bizonyos mértékig tünetmentessé tud válni.

A főorvos azt is elmondta, hogy munkaterápiát az IMEI-nél is alkalmaznak: figyelembe veszik, hogy kinek mi a szakképesítése, és ha találnak rá munkát, akkor kiosztják számára. Csakhogy nem garantálható, hogy mindenkinek lesz ilyen munka, és az is biztos, hogy a rehabilitáció komplex dolog – ez abból is látszik, hogy mennyi pro és kontra érvet lehet felhozni az egyik nézet mellett, és ellene is.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.