Volt egy esetünk, akinek bérgyilkos volt a hivatalos foglalkozása. A kínai maffiának dolgozott, elmondta, ha jön a parancs, hogy valakit meg kell ölni, akkor megy, és elteszi láb alól. 25 embert ölt meg, mire hozzánk került
– mondta Baraczka Krisztina, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetének pszichiátere. „Az előzetes szakértői vizsgálatok szerint kóros elmeállapota volt, öngyilkossági szándékkal, de végül az igazságügyi elmeorvos úgy döntött, hogy nem kóros elmeállapotú” – tette hozzá.
Mást mond a kórkép, a pszichiáter és az igazságügyi orvosszakértő
Baraczka pontosan erre, vagyis a bűncselekmények elkövetésekor kirendelt pszichiáter és az igazságügyi szakértő közötti véleménykülönbségre tért ki a Magyar Pszichiátriai Társaság XXIII. jubileumi vándorgyűlésének egyik panelje során, ahol a forenzikus, azaz az igazságügyi pszichiátriáról volt szó.
Talán nem meglepő, de egy bűncselekménynél a legtöbb esetben kifejezetten nehéz megállapítani, hogy az elkövető beszámítható-e, vagy kóros elmeállapottól szenved, hiszen, ha felmerül a beszámíthatatlanság esélye, a talaj rögtön ingoványossá válik: figyelembe kell venni a korábbi kórképet, mit mond a pszichiáter, és mi az igazságügyi orvosszakértő véleménye. Az eredményen pedig sok múlik: valakit végül a bűnössége bebizonyításával börtönbe zárnak, vagy kényszerkezelésre ítélnek.
Baraczka a szemléletes példák mellett statisztikákat is hozott: kutatásai alapján 2013-ban még 54 százalékban volt azonos az elkövető pszichiáterének és az igazságügyi orvosszakértőnek a véleménye, 2018-ban viszont már csak 35 százalékban. A diagnózisban 2013-ban 42 százalékban volt egyezés, 2018-ban már csak 32 százalékban. Bár a pszichiátria nem egy feszes, pontosan számszerűsíthető tudományág, a tendencia elég problémásnak tűnik.
ráadásul a szakértő is csak egyszer látja a delikvenst, nagyon ritka, ha újra visszahívják egy második vizsgálatra. A megoldás talán az lenne, ha mindkét fél rendesen tájékozódna az illető korábbi állapotáról, a pszichiáter vezetné a betegség dinamikáját és a tünetek változását is az évek során, valamint a magánszakértői véleményeknek is sokkal pontosabbnak és hitelesebbnek kellene lenniük.
A pszichózisos is tud előre tervezni
Persze ez egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik. Vannak ugyanis tényezők, amelyek könnyen félrevezethetik vagy tévútra terelhetik a pszichiátert. Kérdés például, hogy csak az számít-e kóros elmeállapotúnak, tehát büntetés-végrehajtási szempontból beszámíthatatlannak, aki indulatból cselekszik, vagy hasonlót meg lehet-e állapítani tervezett bűncselekménynél is?
Ugyan az események nagy része indulati, de gyógykezelés vagy pszichózis alatt álló is megtervezheti a bűncselekményt előre
– mondta Hamula János, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet főigazgató főorvosa. „Ilyenkor általában az indulat halasztott, azaz van egy indulati állapot, egy patológiai gondolkodás is, viszont a cselekménynek előkészülete van” – tette hozzá. Ez esetben jellemzően az indulat érlelődik, fokozódik, és egyszer csak kirobban, de akad, hogy végül ez előkészített, átgondolt körülmények között történik. Ilyen az például, ha valaki nem kapja meg a nyugdíját, és a felelős hivatalban bántalmazza az ügyintézőt, vagy – ahogyan Hamula példaként is hozta – egy igazoltatásnál nyugodtan viselkedik, aztán
Hamula elmondta, hogy jelenleg az IMEI-nek 196 kényszergyógykezelt betege van, ami kicsit több, mint a korábbi átlag, jó részük indulati magatartás miatt került be. A főorvos 58 beteg ügyét nézte át, közülük 49-en hirtelen felindulásból cselekedtek, gyakran családon belül, de előfordul még, hogy a kocsmakultúrában jelentkezik az agresszivitás – gyakran persze alkohollal párosulva.
Amikor kényelmesebb, ha elmebeteg az ember
Ilyen esetekben az is nehezíti a pszichiáterek dolgát, hogy az elkövetők akár színlelhetik is, hogy betegek: erről Somogyi Andrea, a Pszichiater.com Kft. munkatársa beszélt bővebben. Az igazságügyi pszichiáternek mindig mérlegelnie kell, hogy az elkövető vajon tényleg azt mutatja-e a külvilág felé, ami a fejében zajlik, esetleg a büntetést szeretné megúszni azzal, hogy betegnek tetteti magát.
Nagyon nehéz objektívvá tenni az ilyen esetek kezelését és diagnosztizálását. Somogyi az úgynevezett Ganser-szindrómát hozta fel példaként, ami egy disszociatív zavar: a beteg stratégiai célzattal őrültnek tetteti magát. Általában a szimulálás és a hisztéria közötti kórképnek tekintik. Akkor jelentkezhet, ha valaki, akit bűncselekménnyel vádolnak, kibújhatna a büntetés alól azáltal, ha betegnek nyilvánítják. Ilyenkor az elkövető gyakran nem is tudatosan kezd el úgy viselkedni, mint aki beszámíthatatlan. A szindróma nemcsak börtönben figyelhető meg, de a katonaságnál is, vagy extrém stresszhatásnak kitett embereknél.
„Ilyenkor több mindent érdemes megvizsgálnia a pszichiáternek” – mondta Somogyi.
Először is az indítékot: jogi szempontból megéri-e a beteg számára, hogy beszámíthatatlanként viselkedjen?
Meg kell vizsgálni, korábban jellemző volt-e rá a hazugság és a manipuláció, úgy viselkedik-e a bírósági tárgyaláson és a pszichiátriai vizsgálaton, mint a való életben, a kórtörténetben megjelent-e korábban Ganser-szindrómára utaló jel, van-e valami trauma a múltban, ami kiválthatta, esetleg koponyasérülés.” Somogyi olyan példát hozott, akiről kiderült, hogy Ganser-szindrómás, de jogai és kötelezettségei gyakorlására képesnek nyilvánították, így nem sikerült megúsznia a börtönt.
