Tudomány

Azonnal leállítja katonai űrprogramját a Boeing

A Boeing óriásvállalat azonnali hatállyal leállította a munkát az úgynevezett Phantom Expresszen, amely egy kisebb műholdakat szállítani képes katonai űrhajó lett volna, ha elkészül – írja a Spaceflight Now. Hiába kapott 150 millió dolláros katonai támogatást a cég, most teljesen kihátrált a program mögül.

Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege, a DARPA olyan űrhajókat rendelt a Boeingtől, amelyek újrahasznosíthatók, és olcsón lehet velük műholdakat felvinni Föld körüli pályára. A Kísérleti Űrrepülő Program (Experimental Spaceplane Program) 2017-ben kapott nagyobb támogatást, amikor a Boeing megkapta a majdnem 150 milliós összeget arra, hogy kifejlesszen egy katonai célokra használható űrrepülőgépet. A Boeing döntésével az egész Kísérleti Űrrepülő Program véget ér.

A program, ami XS-1 néven is futott, 2013-ban indult, és a célja az volt, hogy katonai és kereskedelmi űrrepülésre alkalmas járműveket fejlesszen ki, az eredeti elképzelés a Space Shuttle-ökhöz hasonló gépekről szólt.

Keveset tudni arról, hogy a Boeing miért döntött így, a Spaceflight Now által idézett sajtófelelős szerint a vállalat más űrkutatási programjai felé szeretné csoportosítani a pénzét és az erőforrásait.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik