Tudomány zöldövezet

Időjárás: nagyon kemény évtized vár ránk

A Meteorológiai Világszervezet, az amerikai Nemzeti Óceán-és Légkörkutató Hivatal (NOAA), illetve a NASA Goddard Intézete szerint az időjárási feljegyzések kezdete óta 2019 a második legmelegebb év volt, az elmúlt évtized pedig a Föld legmelegebb évtizedének bizonyult – számol be az MTI.

2019-ben a globális átlaghőmérséklet 1,1 Celsius-fokkal volt magasabb a 19. század második felében mért átlaghőmérsékletnél. Ennél melegebbet csupán 2016-ban jegyeztek fel, akkor a globális átlaghőmérséklet 1,2 Celsius-fokkal haladta meg az iparosodás kora előtti szintet, igaz abban az évben erős volt az El Nino-jelenség.

A szén-dioxid-kibocsátás jelenlegi trendjével a század végéig egy 3-5 Celsius-fokos hőmérsékletnövekedés felé tartunk”

– mondta Petteri Taalas, a WMO főtitkára. Ez jóval meghaladja a 2015-ös párizsi klímaegyezményben megfogalmazott célt, mely szerint 1,5-2 Celsius-fokra kellene korlátozni a hőmérséklet növekedését.

Úgy tűnik, hogy az elkövetkező évek még keményebbek lesznek,

Taalas szerint 2020-ban és a következő évtizedben jóval szélsőségesebb lesz az időjárás.

Az extrém időjárási események következményei már most láthatóak, Ausztráliában például 2019 volt a legmelegebb, legszárazabb év, ez pedig hatalmas bozóttüzeket eredményezett.

Az ausztráliai tűzvész semmi ahhoz képest, ami ránk vár
Egyre gyakrabban alakulnak ki extrém tűzvészek, a helyzet pedig a jövőben még rosszabb lesz.

A NOAA adatai szerint a 2010-es években a globális átlaghőmérséklet 14,7 Celsius-fok volt, 0,8 Celsius-fokkal magasabb, mint a 20. századi átlag, és több mint 0,2 Celsius-fokkal magasabb, mint az előző évtizedben. A 2010-es években jegyezték fel az eddigi tízből a nyolc legmelegebb évet, a másik két legmelegebbet 2005-ben és 1998-ban mérték.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik