Tudomány

Együtt, közösen a füst nélküli ünnepért!

Mielőtt megrohamoznánk a lakberendezési üzleteket a koszorúért és a csillámporos ajtódíszekért, valamint belevetnénk magunkat a bevásárlóközpontok forgatagába a karácsonyi ajándékokért, álljunk meg egy pillanatra! Az advent nem csupán anyagi értelemben vett készülődés jelent, hanem lelki folyamatot is. Így nem árt, ha az ünnepek előtt megfogadunk néhány olyan dolgot, amely segíthet a testi-lelki harmóniánk megteremtéséhez. Fontos azonban, hogy a magunk és a környezetünk érdekében bevezetett pozitív szokásainkat ne felejtsük és a jövőre nézve is észben tartsuk!

A december mindig kiemelt hónapja és az egyik legszebb időszaka az évnek. Amellett, hogy talán még inkább közelebb kerülünk a szeretteinkhez és együtt éljük át a készülődés, valamint az ajándékozás örömét, a legtöbben ilyenkor számot vetnek az elmúlt 12 hónap eredményeivel, sikereivel, esetleges kudarcaival, és szembenéznek a jövő esztendő kihívásaival. Sőt, az igazán bátrak komoly életmódbeli elhatározásokat tesznek, és így kezdik meg az új évet. Bárhogy is döntünk, azt egyetlen fogadalmunk kapcsán sem szabad elfelejtenünk, hogy minél előbb változtatunk a hozzáállásunkon és teret engedünk az átalakulásnak – nem csupán pár nap erejéig, hanem a jövőre nézve is -, annál többet tehetünk saját magunkért és a szeretteinkért.

Törődjünk egymással!

A nemzetközi felmérések adatai szerint több mint egymilliárdan dohányoznak világszerte, Magyarországon is több mint 2 milliós ez a tábor. Az egyértelmű, hogy a dohányzás káros az egészségre, egészségügyi következményei komoly aggodalomra adnak okot. Nem véletlenül, hiszen ahogy a fenti számokból is látszik, ez a probléma a világon és hazánkban is a társadalom jelentős részét érinti. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy cigarettázáskor nem csak a dohányosok saját szervezetét érik a füstben lévő káros anyagok, hanem a környezetükben tartózkodókat is.

Az evidencia, hogy a dohányzás káros az egészségre. Azt viszont már kevesen tudják, hogy pontosan mivel okoz bajt ez a rossz szokás.

A legtöbben a nikotint kiáltják ki a betegségek kialakulásáért leginkább felelős anyagnak, pedig az elsődleges veszélyforrás nem más, mint az égés, és az égés során keletkező, a füstben lévő vegyi anyagok.

Egy szál cigaretta meggyújtását követően több mint hatezer vegyi anyag keletkezik, amelyek jó része a füsttel bejut a szervezetünkbe. A nikotinról köztudomású, hogy komoly függőséget okoz, valamint olyan mellékhatásokkal járhat, mint például a fejfájás, szédülés, ugyanakkor ma már a témában jártas vezető tudományos szervezetek is azon az állásponton vannak, hogy elsősorban nem a nikotin, hanem az égés és a füst az, amelyek a dohányzással kapcsolatos betegségek kialakulásáért felelősek. A füstben ugyanis a kimutatott több ezer vegyi anyag közül 93-ról állapította meg az FDA, az Egyesült Államok gyógyszereket és élelmiszereket bevizsgáló szervezete, hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre.

Dohányosként minél tovább folytatjuk a cigarettázást, annál többet kockáztatunk, ezért a legjobb megoldás, ha rá sem szokunk. Ezt nem csak saját magunk, de a körülöttünk lévők érdekében is érdemes megfontolni. Azáltal, hogy nem gyújtunk rá, rengeteg káros anyag szervezetbe jutásától megkíméljük magunkat és a környezetünket.

Ha pedig már dohányzunk, akkor válasszuk a leszokást. A leszokással egyértelműen és arányosan csökken a megbetegedések valószínűsége. Ezért, ha már dohányzunk, a leghatékonyabb és legeredményesebb módja az ártalomcsökkentésnek, ha felhagyunk a dohányzással.

Azonban, ha valamilyen ok miatt mégsem tesszük le a cigarettát, azáltal, hogy esetlegesen valamely füstmentes technológiát választjuk, nemcsak saját magunk, a közvetlen környezetünket is alacsonyabb kockázatnak tehetjük ki.

Az odafigyelés a mindennapokban is fontos!

A különböző füstmentes technológiákkal – azáltal, hogy nincs égés – kiküszöbölhetővé válhat a füstben található ártalmas anyagok egy része, a cigarettával összehasonlítva. Így az égés kiiktatásával kevesebb káros anyag juthat a dohányosok és a környezetükben lévők szervezetébe is. Rengeteg különböző füstmentes technológia létezik, melyek hatása teljesen eltérő. A hasonló elven működő technológiákon belül is óriási különbségek vannak attól függően, hogy a hatásuk vonatkozásában rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok milyen szintűek.

Fontos azonban tudni, hogy ezek a füstmentes technológiák sem kockázatmentesek, hiszen ezek is tartalmaznak nikotint, ami függőséget okoz, és megemeli a szívfrekvenciát, a vérnyomást, illetve ezen technológiák hosszú távú hatása nem ismert. A nem megfelelő minőségből fakadó esetleges mellékhatások pedig kizárólag megbízható forrásból származó anyagok használatával kerülhetők el.

Az ünnep és a hétköznapok szépségét azzal biztosíthatjuk, ha egyáltalán el se kezdünk dohányozni, hiszen ez a dohányzás ártalmai teljes kiküszöbölésének leghatékonyabb módja. Dohányzás esetén pedig az ünnepek közeledtével itt a pillanat, hogy teljesen abbahagyjuk a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztását a dohányzás és a nikotin ártalmainak kiküszöbölése érdekében.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából, reklámnak nem minősülő tájékoztatásként készült a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik